Kitekintő az elmúlt 70 év nagybányai művészetére – 125 éve alapították a világhírű művésztelepet

Ha a modern erdélyi képzőművészetet vesszük górcső alá, a nagybányai festőiskola, a művésztelep és a képzőművészek generációkon átívelő munkássága megkerülhetetlen. A modern magyar festészetet elindító nagybányai festőiskola mozgalmából nőtte ki magát 1896-ban a művésztelep, amelynek idén 125. évfordulóját ünnepeljük. A beszélgetés elején azonban rögtön fel is merül a helyes megfogalmazás kérdése: 125 éves vagy 125 éve alapították a nagybányai művésztelepet?

A több perspektívából megközelíthető kérdésre különböző lehet a válasz, Várvédő Zsolt azonban úgy véli, helyesebb azt mondanunk, hogy 125 éve alapították, hiszen a másik megfogalmazás egyfajta kontinuitást feltételez, amely nem mondható el a művésztelep működéséről. Arról a formájáról ugyanis, amelyben az alapítás időszakában létezett, ma már nem beszélhetünk. 

A hajdani művésztelep erős szabályok mentén szerveződött, melynek központi eleme volt a szabadtéri festés. A műtermeket csak az egyszerűbb vázlat- vagy portrémunkákra használták, minden más a szabad ég alatt történt.  

Mára már kevésbé jellemző a város főterét vagy a ligetet ellepő festővásznak és alkotó művészek látványa, mint a szabadiskola idején. A klasszikus értelemben vett művésztelep megszűnése 1937-re tehető és szorosan kapcsolódik a Nagybányai Festők Társaságának politikai nyomás alatt történő feloszlatásához.

Az művésztelepre jellemző tanítási módszer megszűnését követően a nagybányai festőiskola története – Pinti Zsolt szerint – három fő korszakra bontható, amely mentén végigkövethetjük az elmúlt hetven év jelentősebb képzőművészeti megmozdulásait. Ezek a második világháború, a kommunizmus és a rendszerváltás utáni időszakot foglalják magukba.

A második világháború körüli években újraalakult a Nagybányai Festők Társasága és történtek bizonyos kísérletek az iskola fellendítésére, azonban ez nem volt elegendő ahhoz, hogy újrafogalmazzák az előző iskola szellemiségét. Annak ellenére, hogy állami támogatás állt rendelkezésükre, nem sikerült tovább építeni a hagyományt. A háború utáni időszak bő negyven évet ölel fel.

Az 1950-ben megalakult képzőművészeti iskolának köszönhetően újabb és újabb művészgenerációkat kezd termelni a város.

Ugyanabban az évben alakul meg a Romániai Képzőművészek Szövetsége is, amely bizonyítéka a kontinuitásnak és annak, hogy a hely szellemisége lehetővé teszi újabb művészek születését.

Ebben az időszakban Nagybánya művészi életét az állandó pezsgés jellemezte, amelyet a ’65-től ’75-ig tartó, mintegy tíz éves áttörés követett. A poszt-szocialista-realista időszaknak is nevezett tíz évben, nyugat fele kacsintva, a képzőművészek a térségben is elültetik az avantgárd mozgalom csíráit. Várvédő Zsolt és Pintér Zsolt szerint ebben a periódusban jelentős előrelépés születik képzőművészeti tekintetben: nem csak a festészet, a szobrászat is bővelkedik ekkor a különféle alkotásokban.  Említést tettek ugyanakkor az 1988-as „Atelier 35”- jelenségről, amikor Nagybánya országos találkozót szervezett a fiatal képzőművészek számára. A több mint 300 résztvevővel zajló esemény – amellett, hogy a fiatalok megmutathatták tehetségüket – kiemelkedő jelentőséggel bír a művész jelenvalóságának kifejeződése és az alkotói szabadság szempontjából is.

A beszélgetés során szó esett a rendszerváltás után kezdődő design-mozgalomról és a formatervezők munkáiról is, amelyek szintén nagy népszerűségnek és ismeretségnek örvendhetnek. Ennek köszönhetően indult el a mindmáig működő design-oktatás a líceumi képzőművészeti tantervben.

Említést érdemel az 1993-ban, Traian Moldovan képzőművész kezdeményezésére megszervezett, tizenöt alkalmat megért festőtábor, amelyből a nagybányai és máramarosi képtárt megtöltő, hatalmas képanyag maradt hátra, kiegészítve a Nagybányai Tájképfestő Telep immár huszonhatodik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényt, amely a tájképfestészet hagyományát hivatott továbbvinni. A lendület pedig a 2000-es években sem lankad, hiszen a felsőfokú oktatással számos művészgeneráció indíthatta el alkotói pályáját. A 2010-es évektől felértékelődött fiatal generációk sikere, akik már nem csak az országban, hanem külföldön is hatalmas karriert futnak be.

Ha nem is annak eredeti formájában, de a nagybányai festőiskola még ma is él, híre eljut a világ legkülönbözőbb pontjaira.

Az ottélő képzőművészek és a művészetre érzékenyek pedig ma is sokat tesznek a szellemiség és a hagyomány megőrzéséért. Példa erre a 2016-ban megjelent kiadvány, amely a nagybányai képzőművészet gazdag képi és írott anyagát gyűjti össze.   

Az előadás második felében Pinti Zsolt és Várvédő Zsolt kronologikus sorrendben haladva mutatták be – a teljesség igénye nélkül – a kiemelkedő nagybányai festők egy-egy alkotását. A jellegzetes nagybányai tájképtől kezdve, a pasztell- és akvarell-festményeken át az expresszionista, kubista, avantgárd, valamint a kortárs művészetre jellemző jegyeket viselő munkákig a legkülönfélébb alkotásokat tekinthettük meg. 

Többek közt Huszovszky János, Sztelek Norbert kis, Krizsánné Csíkos Antónia, Thormáné Kis, Abrudán Péter, Slevenszky Lajos, Balla, Weith László portréját, Agricola Lídia, Vida Géza, T. Várhelyi Imola, Dudás Gyula , Traian Hrișcă, Kondrák Károly, Bitay Zoltán, Véső Ágoston, Walter Friedrich , Tőrös Gábor, Kozma István, Mircea Hrișcă, Nicolae Apostol, Mihai Olos, Ilie Cămărășan, Kádár Károly, Lugossy László, Gheorghe Crăciun, Szántó Andreász, Dan Aurel, Barkóczy Vera, Várvédő István, Madarassy György Tamás, Mircea Bochiș, Kása Dávid, Kovács Bertalan, Kőszeghy István, Les József Pál, Sütő Péter Rozália, Aurel Cucu, Ioan Anghel Negrean, Ioan Marchiș, Camelia Ofelia Moisima, Győri Csaba, Győri Sánta Kinga, Zoltán Béla, Adrian Ghenie, Strébeli Róbert, Mircea Suciu, Balázsi Ludovic, Paul Covaci, Bogdan Rață, Alin Hereș alkotásait – a nagybányai művész-szellemiség ékesen gazdag bizonyítékaiként.