RIVALDA – Ősbemutatóval ünnepelte a nagyváradi Szigligeti Színház a magyar dráma napját hétfőn este, ráadásul egy helyi szerző első darabjával.
2015. szeptember 23., 12:112015. szeptember 23., 12:11
A jelenleg óvónőként dolgozó, de színművészeti egyetemet végzett Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámája debütdíjat nyert a Szigligeti Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által meghirdetett dráMÁzat drámaíró pályázaton, ennek nyomán a váradi teátrum „jutalomként” ezzel a darabbal nyitotta az évadot. A művet egy fiatal rendező, Sardar Tagorivsky állította színpadra a színház frissen átadott új stúdiótermében.
A darab egy kis falu lakóinak kilátástalan mindennapjait mutatja be, a főszereplő család – alkoholista, nyugdíjas anya, szinte minimálbéren tengődő, fiatal veje, annak felesége, a nyugdíjas öregasszony hallgatag lánya és az értelmi sérültként számon tartott, de valójában kulcsfontosságú szerepet játszó fia, Pista – tragikus sorsán keresztül. A család megpróbál kitörni a kilátástalanságból, és fel is csillan a reménysugár: eladó házukra vevő jelentkezik, a fiatal nő pedig teherbe esik – hogy aztán minden egy csapásra összeomoljon.
Tagirovsky teljesen sallangmentes teret álmodott meg, díszletek nincsenek, amivel egyrészt abból a szempontból állítja komoly szakmai kihívás elé a színészeket, hogy a szereplők a nézőtéren ülnek, és gyakran a nézők közül kell felmondaniuk szerepüket, másrészt azért is, mert a díszletek hiánya miatt keményebb erőfeszítéseket kell tenniük a szituációk hitelesebb megjelenítése érdekében.
A koncepció egyik legmeglepőbb – és egyik legsikerültebb – húzása, hogy a banális, helyi érdekű tragédiát az abszurd színház eszközeivel jeleníti meg. Miközben az egyszerű, vidéki karakterek jellegzetes bihari dialektusban beszélnek, a szereplők egyre groteszkebb módon gesztikulálnak, szólalnak meg, vagy fakadnak indokolatlanul dalra. A néha kissé öncélúnak ható ötlet azonban működik: épp a megjelenítés ilyetén elemelése a normalitástól, az elidegenítés ilyen mértékű fokozása emeli még jobban ki a mai kor abszurditásait, és helyezi élesebb fénybe a szereplők egyéni kisemberi tragédiáit, sokkal hatékonyabban és szuggesztívebben, mintha realista megközelítésben állították volna színpadra a darabot.
Az előadás egyetlen díszlete egy fekete tábla, amelyre a színészek különböző ábrákat rajzolnak – mintegy szemléltetőeszközként ahhoz, hogy elmagyarázzák a közönségnek, valójában mi és hol is történik. Nem holmi primitív didaktikusságról van azonban szó. Ennek is szerepe van: egyrészt a karakterek jellemvonásait, műveltségi szintjét is tükrözi, mit és hogyan írnak, rajzolnak fel – mintegy a szereplők gondolatainak kivetüléseként –, másrészt a rajz is jól eltalált eleme annak, hogy a darab történéseit kivigyék a nézők közé, hiszen Pista a padlóhoz érve egyszer csak tovább, egészen a nézők lábáig rajzolja a táblán megkezdett vonalat, háromdimenzióssá téve az addig kétdimenziós ábrát, mintegy még mélyebben bevonva a publikumot a történésekbe.
Az előadásban egymást érik a rejtett és kevésbé rejtett utalások, metaforák. Visszatérő motívumként jelennek meg a játéktér fölött a fényforrások – az általuk elbűvölt, néha az izzók körül éjjeli pillangóként keringő szereplők mintha a kitörni, a reménytelenségből felemelkedni akaró kisember kínlódását jelenítenék meg, aki az éjjeli lepkéhez hasonlóan elbukik, elpusztul, amikor a fényforrást elérve azt hiszi, célba ért.
Talán nem előre kidolgozott rendezői koncepció, de az a jelenet, amikor Pista a padlóra dobott pénzdarabokat mániákusan, egyenként körberajzolja krétával, óhatatlanul is azt idézi föl a nézőben, hogy valóban: minden a pénz körül forog. Eközben a csetlő-botló, gyakran megalázó szituációba kerülő szereplőkön a nézőtéren ülve folyamatosan kuncogó, nevetgélő többi karakter a társadalom mérhetetlen cinizmusát, gyakorlatilag teljes empátiahiányát jeleníti meg.
A darabban számos figyelemre méltó alakítást láthatunk – ilyen a reménytelenül küzdő kisembert autentikusan megjelenítő Kocsis Gyula, az érzelmeit nyilvánosan soha ki nem mutató, magára hagyva azonban kirobbanó érzelmi megnyilvánulásokra képes feleségét alakító Ababi Csilla, a sajátos bosszút álló, kitaszított Pistát játszó Dimény Levente és az anyát megformázó Csíky Ibolya –, ugyanakkor a szünet nélküli, két óra negyven perces játékidő komoly próbára teszi a nézőt.
Ez főleg azért van így, mert a groteszk, illetve abszurd megnyilvánulásokat egy idő után indokolatlanul elhúzzák, miközben bizonyos szituációkban a kívánt hatás eléréséhez a kevesebb éppen hogy több lenne. Ilyen például az a jelenet, amikor az egyszerű emberek és a „felsőbb” osztályt megjelenítő közjegyzői titkárnő közötti kommunikációs gátak szemléltetésére hosszasan, szótlanul állnak.
A „finálé” furcsán zárja le az előadást, a tapsrend közben önfeledten daloló művészek meglehetősen idegennek tűnnek a darab egész hangulatától – hogy aztán egy váratlan, de egyáltalán nem rossz fordulattal, a nézők közé leülve ők maguk is tapsolni kezdjenek, ismét csak a publikum eszébe juttatva: mindaz, amit addig láthattak, velük is megtörtént, ők is a közegül szolgáló abszurd világ részei.
Mindent összevetve elmondható: az előadás a kisebb üresjáratok és a „félmaratoni” hossz ellenére is ígéretes idénykezdés a Szigligeti Színházban.
Szíjártó Tímea-Aletta: Az eset. Rendezte: Sardar Tagirovsky. Koreográfus: Györfi Csaba. Zeneszerző: Bakk-Dávid László. Szereplők: Ababi Csilla, Beczásy Áron, Brugós Sándor-Csaba, Csíky Ibolya, Dimény Levente, Dobos Imre, Fábián Enikő, Firtos Edit, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Kiss Csaba, Iván Enikő-Kitty, Kerekes Dalma, Kocsis Gyula, Kovács Enikő, Pitz Melinda, Szabó Eduárd.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.
Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.
szóljon hozzá!