Kiosztották a kisvárdai színházi fesztivál díjait, „taroltak” az erdélyi társulatok

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadása kapta az EMMI fődíját •  Fotó: Facebook/Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadása kapta az EMMI fődíját

Fotó: Facebook/Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Kiosztották a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja díjait a kilencnapos rendezvénysorozat zárónapján, szombaton – tudatták a szervezők közleményben az MTI-vel.

MTI

2021. június 26., 20:272021. június 26., 20:27

A színházi seregszemlén a szakmai bizottság Életműdíjat adományozott Tóth Tibor és Venczel Valentin színművésznek.

Tóth Tibor Jászai Mari-díjas felvidéki magyar színművész, színigazgató 1966-ban született a felvidéki Királyhelmecen. 1988 és 1990 között a kassai Thalia Színházban dolgozott színpadtechnikusként, majd segédszínészként. 1990 és1994 között a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1994-1999 között a kassai Thalia Színház tagja volt, 1996-1999 között művészeti vezetője. 1999 és 2002 között szabadúszóként dolgozott több magyarországi színházban is. 2002-2003-ban a soproni Petőfi Színház tagja volt. 2003-tól a komáromi Jókai Színház tagja, 2004 és 2020 között igazgatója volt.

Venczel Valentin Aase-díjas vajdasági magyar színművész, rendező, színigazgató 1952-ben született a vajdasági Nagybecskereken. Diplomáját 1978-ban szerezte az újvidéki Művészeti Akadémián. 1978-től az Újvidéki Színház tagja, 1987-ben alapító tagja a topolyai Tápszínháznak. 1989-1991 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban is játszott. 1991és 2013 között az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze, 2013-tól az Újvidéki Színház igazgatója.

A fesztiválon az EMMI fődíját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Amikor telihold ragyog a turkáló felett című játéka kapta, írója és rendezője Radu Afrim.

A legjobb rendezésért járó díjat két előadásért ítélték oda: Füst Milán Boldogtalanok című darabjáért a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadásában Albu István, Henrik Ibsen Nóra című darabjának a kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában pedig Botond Nagy kapott elismerést.

A legjobb társulati munka díját a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház kapta a Domonkos István művei alapján készült Szedjetek szét című előadásért.

A szakmai zsűri Különdíját kapta a nagyváradi Szigligeti Színház Gianina Cărbunariu A tigris című előadása.

A legjobb női alakítás díját Kányádi Anna, a legjobb férfi alakításét Pálfi Ervin kapta. A legjobb női epizodista Éder Enikő, a legjobb férfi epizodista Gerner Csaba lett.

Kiemelkedő alakításáért a Polgármester díját kapta Benedek Ágnes.

Kisvárdán fontosnak tartják a fesztivál folytonos megújulását, a fiatalok jelenlétét, ezért a 30 év alatti művészeknek járó Teplánszky-díjat a továbbiakban mindig a város polgármestere adja át. A Teplánszky-díj idei kitüntetettje Kali Ágnes lett dramaturgi munkájáért.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kultúráért felelős államtitkárának a fesztivál megnyitóján tett bejelentése szerint a tárca 30 millió forintos támogatási keretéből, az idei fesztivál valamennyi határon túli résztvevője jelmezgyártási támogatást kap – tájékoztattak a közleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Múzeumok Éjszakája: amikor a raktárak rejtett kincsei is feltárulnak

Az év leghosszabb napján, június 21-én, szombaton ünnepli számos erdélyi, székelyföldi közgyűjtemény a Múzeumok Éjszakáját.

Múzeumok Éjszakája: amikor a raktárak rejtett kincsei is feltárulnak
2025. június 20., péntek

Presztízsértékű, hogy másfél évtizede önálló magyar nap is helyet kap a TIFF-en

Több száz film, köztük több mint egy tucat magyar alkotás volt látható az elmúlt napokban Kolozsváron. A 24. TIFF magyar kínálatáról, filmforgatásról, fesztiválélményekről Zágoni Bálint főszervezővel és Bántó Csaba operatőrrel beszélgettünk.

Presztízsértékű, hogy másfél évtizede önálló magyar nap is helyet kap a TIFF-en
2025. június 20., péntek

A múlt hangjait „szólaltatja meg” a Rocksuli lemeztörténeti kiállítása

A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.

A múlt hangjait „szólaltatja meg” a Rocksuli lemeztörténeti kiállítása
2025. június 19., csütörtök

Kilencven- és hetvenéves színművészét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi színház társulata

Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.

Kilencven- és hetvenéves színművészét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi színház társulata
2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház