Kallós Zoltán-díj: az elismerésnél fontosabb a munka Székely Melinda és Feketelaki Tibor szamosújvári néptáncoktatók számára

Az erdélyi hagyományos néptánckultúra magas szintű művelése és népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéért részesült nemrég Kallós Zoltán-díjban Székely Melinda és Feketelaki Tibor. A szamosújvári néptáncoktatók meglepődtek, hogy nekik adományozták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) kitüntetését. Székely Melinda a Krónika érdeklődésére elmondta, egy nagyon fontos dolgot megtanult az évek során: az alázatot, és azt, hogy mindig a munkát helyezze első helyre, ne az elismerést.

– fogalmazott a néptáncos. Férje, Feketelaki Tibor szintén pozitív visszajelzésként tekint az elismerésre. Bevallása szerint ódzkodik a nyilvánosságtól, ezért felemás érzésekkel viszonyul a díjhoz, de természetesen hálával gondol a kitüntetésre.

Mindkettőjük számára sokat jelent, hogy olyan díjban részesültek, amely Kallós Zoltán kétszeres Kossuth-díjas erdélyi néprajzkutató, népzenegyűjtő nevét viseli.

Székely Melinda Kalákás időszakában ismerkedett meg Kallós Zoltánnal, aki mindig ott állt az együttesük mellett és segített: ha kellett, viselettel, szakmai tanáccsal, vagy azzal, hogy a válaszúti házát a rendelkezésükre bocsátotta egy-egy táncházra.

„Mindenki személyes történeteit ismerte, hiszen az egész Mezőségre kiterjedt kapcsolatrendszere volt. Mi, akik szamosújváriak voltunk ugyan, de a Mezőség különböző falvaiból származtunk, meglepetten tapasztaltuk, hogy Zoli bácsi szinte az összesünk nagyszüleit, rokonait ismeri. Bár nagy korkülönbség volt közöttünk, a fiatalok nyelvét folyékonyan beszélte, közeli kapcsolatban tudtunk lenni vele” – idézte fel Székely Melinda.

A válaszúti táborokban került közelebb a neves néprajzkutatóhoz, hiszen sokszor figyelemmel kísérte az általuk tartott táncpróbákat, hozzászólt a tanítási módszereikhez, „jelen volt”.

Amikor Székely Melinda gyűjteni ment a Mezőségre, mindig tanácsokkal látta el, hogy kiket érdemes megkérdezni, hova lehet bekopogtatni és rá hivatkozni. Néprajzosként is sokat segített, ha egy új dolgozattémája volt, gyakran látogatta meg kolozsvári lakásában, hogy kikérje véleményét, végül az államvizsga-dolgozatát is a 2000-ben létrehozott Kallós Múzeum válaszúti szobájának textíliáiból írta.

Feketelaki Tibornak is rengeteg személyes emléke van, ezen felül még rokoni szálak is fűzik Kallós Zoltánhoz. „Amikor mi érettségiztünk, ha jól emlékszem, akkor kapta vissza Zoli bácsi a válaszúti kúriát. Lelkes csapat voltunk, többek között azzal is foglalkoztunk, hogy a kollektív után hátramaradt szemetet megpróbáltuk eltakarítani a kúriából, és belakni azt a teret valamilyen formában” – magyarázta a néptáncoktató.

Székely Melinda 1992-ben kezdett néptáncolni, de sosem tekintett rá munkaként.

– emlékezett vissza a néprajzkutató.

Rámutatott, a Kolozs megyei Szamosújváron, a táncházban találkozott először a tánccal, és akkor még nem tudta, hogy ez ugyanaz a mozgáskultúra, amit már gyerekkorában a családi ünnepségeken tanult. A helyi táncházas fiatalok első generációjához tartozott, jelen volt, amikor a Téka Alapítvány létrejött, hiszen az akkori fiatalok szolgáltatták az emberi alapját annak a művelődésszervező munkának, amely ma már erős talajon áll.

Feketelaki Tibor ugyancsak Szamosújváron kezdett el táncolni kamaszként. Ő is a Téka Alapítvány keretében megalakult Kaláka Néptáncegyüttesben.

Kifejtette, civil szervezeti munkájuk is meghatározó volt, hiszen ekkor kezdtek el táncoktatással foglalkozni. Annak ellenére, hogy főként a tánctanításra összepontosítottak, aktív táncosként is jelen voltak különböző együtteseknél.

A házaspár többnyire együtt tanított az évek során, azonban most már vannak olyan munkáik is, amelyeket nem tudnak közösen bevállalni, főként egyéb szakmai kötelezettségeik miatt.

A Válaszúton kiépülő Kallós Zoltán Alapítvány munkájában is részt vettek a kezdetektől, hiszen a Kallós Zoltán által visszakapott házat 1995 nyarán a Kaláka Néptáncegyüttes segítségével hozták rendbe, hogy augusztusban tábort tudjanak ott tartani. A válaszúti táborokban is kezdettől fogva jelen voltak, nyaranta a második otthonukká vált, hiszen 1998-tól előbb a gyerektáborokban, majd 2004-től a felnőtt táborban is tanítottak.

2003-tól visszamentek Szamosújvárra, ugyanis Székely Melinda itt kapott magyartanári állást, és ezáltal a Kaláka Néptáncegyüttesebe is visszatértek művészeti vezetőként. Ezt a munkát 2019-ben adták fel, amikor tanítványaik közül kikerült az a pár, amelyre méltó módon rábízhatták az együttest.

Ekkor kérték fel őket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében, Kolozsváron létrejött táncművészet szakon való oktatásra.

Jelenleg részben online, részben személyes jelenléttel tanítanak. Kifejtették, a szak egy hosszú ideje meglévő hiátus pótlása céljából született. Rámutattak, sokan foglalkoznak néptánccal Erdélyben, miközben itthon sehol se volt lehetőség ezt tanulni. Néhányan Budapesten képezték ki magukat, de sokan képzettség nélkül végzik ezt a munkát. Könczei Csongor érdeme, hogy ezt a hiányt végül megszüntette azáltal, hogy rengeteg energiát, időt szánt arra, hogy ez a szak megszülethessen.

Székely Melinda és Feketelaki Tibor elsőéves diákjaik motiváltak és nyitottak, aminek a néptáncoktatók nagyon örülnek. Úgy gondolják, erre a szakra nagy szükség volt, és nagy lehetőségek rejlenek benne. Mi sem jobb bizonyíték erre, hogy tapasztalataik szerint a járvány szülte nehézségek ellenére is nyitottak, energikusak a diákok, akik tanulni akarnak, és nem utolsó sorban kíváncsiak.