2007. február 22., 00:002007. február 22., 00:00
A sepsiszentgyörgyi tanácseredetileg ugyanis alig 1,85 millió lejt különítettel erre az évre a színház részére,az általuk igényelt 2,63 millió lej helyett.Bocsárdi László színházigazgatószerint az 1,85 millió lejből csak az alkalmazottak béreités az épület fenntartási költségeitfedezhetik, új produkciókat egyáltalánnem állíthatnak színpadra. Kalamár Györgytanácstag az egyeztető tárgyalás után aKrónikának elmondta: „a színházvezetősége tudomásul vette, hogy a városiönkormányzat idén csak ennyi pénzzelrendelkezik, és a tanács vállalta, hogy az évközben bejövő bevételekből kiegészítia színház költségvetését”.A helyi tanács kulturális bizottságánaktagja szerint figyelembe vették, hogy az intézménynyáron szünetel, így kevesebb pénzre vanszüksége, ezért döntöttek amellett, hogyaz első negyedévben nagyobb összeget utalnak át.A tanácskozás eredményeiről BocsárdiLászló színházigazgatót is megszerettük volna kérdezni, azonban lapzártánkignem sikerült elérnünk.
Mint arról már korábbanbeszámoltunk, a színház vezetősége múltheti közleményében hívta fel a figyelmetarra, hogy az alacsony költségvetésellehetetleníti a társulat munkáját. Aszínház művészeti tanácsa múlthéten már tárgyalt a kialakult helyzetről, ésa közlemény szerint megdöbbenéssel értesültekarról, hogy az önkormányzat a tavalyi évhezképest 20 százalékkal kevesebb pénztjuttat a társulatnak. Nem hivatalos értesülésünkszerint a szentgyörgyi önkormányzat vezetőitárgyalásokat folytatnak a Kovászna megyeitanács vezetőségével is, hogy költségvetésükbőltámogassák a Tamási Áron Színházat.Különben pénzhiány miatt a másiksepsiszentgyörgyi társulat, az Andrei Mureºanu Színházigazgatója, Horaþiu Mihaiu már benyújtottalemondását.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.