Interjú Verkovics Vilmossal, a pécsi Regionális Híradó vezetőjével
2006. július 13., 00:002006. július 13., 00:00
– Hogyan fogadta, hogy a közelmúltban díjat nyert egyik dokumentumfilmje? – A Házat, s hazát című filmemmel tavaly decemberben megosztott Hégető Honorka-díjat nyertem. Erre a pályázatra a kisebbségekkel, a hátrányos helyzetű emberek sorsával és kiszolgáltatottságával foglalkozó televíziós alkotásokkal lehet nevezni. A riport egy cigánycsalád sorsáról szól, akik egyik faluból a másikba szeretnének költözni. Valójában azonban a polgármester és a közjegyző hatalmi harcáról, eszközként használva fel ezeket az embereket. Döbbenetes, hogy mindez Pécs és Villány között megtörténhet. – Mire büszke még? – Több filmemre is, de most talán a legfrissebbre. Megyei sajtódíjat kaptam a Csoda a Tenkes alján című dokumentumfilmemre. Máriagyűdre, a zarándokhelyre 25 kilométert magam is elgyalogoltam a film miatt. Itt használtam először dramatizált jeleneteket, hogy minél jobban bemutassam, mit kell és lehet tudni erről a kultuszról. – A régebbiek közül? – A P. Mobil együttes harmincadik évfordulójára készítettem egy utazási riportfilmet arról, hogy a legendás tagoknak milyen harcaik voltak, hogyan élnek ma, s mire jutottak az egykori bálványok. – Hogyan került erre a pályára? – Jogász diplomát szereztem, de mindenképpen tévés akartam lenni. Csak öt év kitérővel sikerült. Addig mint tanársegéd tanítottam az egyetemen, közben kicsit rádióztam a pécsi stúdióban, később a városi tévénél is tevékenykedtem. Az MTV-nél 2000-ben lettem belsős, ott, ahol az édesapám is hangmérnök volt, a stúdió egyik alapítója. – A regionális híradó szerkesztőségvezetőjeként mit gondol, milyen főnök? – Szigorú. Kiabálós. Fontos, hogy aki hozzánk jön, vegye legalább annyira komolyan a munkáját, mint én. Maximális teljesítményt várok, s ezért így is válogatom a munkatársaimat. Nagy a nyüzsgés nálunk, akik maradtak, azok tudnak és akarnak is jót csinálni. Vezetőként a nehéz, zűrös feladatokat sokszor inkább magam oldom meg. Nem azért, mert nem bízom a kollégákban, hanem a felelősség miatt. Nekem egyébként a televíziós munka kint, a falu közepén kezdődik. Ott hamar szembesülsz azzal, hogy néznek-e, ismernek-e, bíznak-e benned. Gyorsan számon kérik rajtad, ha becsaptad őket, ha nem mondtál igazat. Azért nagyon jó a „regiben” dolgozni, mert újra és újra vissza kell menni az egyes helyszínekre, szembe kell nézni mindennel és mindenkivel, a visszautalás mindennapos. Van ellenség is, de a jó barát több. Az igazi büntetés bent ülni az irodában, de tudom, ezt is muszáj. – Ahogyan beszélgetünk, egyre inkább azt gondolom, hogy megszállott, akkor is tévézne, ha egy fillért nem kapna érte. – Jól látja. A televíziózás a mindenem, s mint egész érdekel. Vettem például egy olyan számítógépet, amellyel otthon vágok is. Megtanultam, hogyan kell kezelni a kamerát, mert minél jobb tévés szeretnék lenni. Lehet a regionális televíziózást bántani, mert megannyi sebből vérzik. De sok ember vidéken tanulta meg igazán a szakmát. Ott lehet igazán gyakorolni, hiszen kevesen vagyunk, és sokféle munkát kell ellátnunk. A pécsiekkel pedig tele van Budapest. Jó részük tőlünk indult, aztán továbblépett. Jól tették, mert oda mentek, ahol tanulni lehet. Tőlünk ezt tanulták meg... De ez normális. Szerintem a néhány évvel korábbihoz képest óriási a fejlődés, egyre igényesebbek a kollégák is! Komoly szakmai könyvtáram is van. – A családjára mennyi ideje jut? – Feleségem óvónő, két gyönyörű kislányom, a nagyobbik hároméves, a kicsi hathetes. Nincs a földön még egy ember, aki több puszit kap nálam. Még úgy is, hogy kevés időm marad rájuk. Általában reggel negyed 8-kor indulok, és este hétnél előbb nem érek haza. Hétvégén azért igyekszem intenzíven bekapcsolódni a családi életbe. Sokat járunk kirándulni, strandra, lovagolni, mert azt szeretik a lányok! – Enni-inni mit szeret? – Tradicionális ételeket, pacal- és körömpörköltet. Egyébként tudok főzni, mi több, még sütni is. – Mi az, ami idegesíti? – Az egy helyben topogás, ha nem történik semmi. Aztán ami meg kifejezetten bosszant, ha valaki nem mond igazat. – Mit nem szeret? – A kerti munkát. Viszont nagyon szeretek olvasni. Minden hónapban veszek egy könyvet, most fejeztem be Marlon Brando életregényét. – Kihez-mihez ragaszkodik? – Az édesanyámhoz. És Pécshez. Volt, amikor fontolgattam, hogy felmegyek Budapestre, de a szívem mindig visszahúzott ehhez a szép városhoz. – Beszélgetésünk során többször hangsúlyozta a regionalitás fontosságát. – Sokat járunk Délvidéken, hiszen 60 ezer magyar él a határon túl. Jó a kapcsolatunk az ottani emberekkel, riportokat, híradókat sokszor forgatunk ott. Újdonságnak számít, hogy lesznek újra magyar utcanevek. Tévés ismeretség révén még testvérkapcsolatot is létrehoztunk két falu között. Magánemberként is sokat megyünk kirándulni oda. Egy dolog zavar csupán. A családom szerb, de engem nem tanítottak meg szerb-horvátul. Közeli tervem, hogy megtanulom ezt a nyelvet, s talán még könnyebben boldogulok majd a munkámban. Érdekel minket, hogyan élnek, milyenek a hétköznapjaik. Tiszteletre méltó emberek sokaságát ismerhettük meg a munkánk során, és a mindennapjaink részévé váltak.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
szóljon hozzá!