Fotó: Fabrizio Maltese
Meghalt 77 éves korában Bernardo Bertolucci Oscar-díjas olasz filmes, többek között az Utolsó tangó Párizsban című film rendezője – adta hírül hétfőn az olasz La Repubblica.
2018. november 26., 11:272018. november 26., 11:27
2018. november 26., 13:252018. november 26., 13:25
A művész évek óta tartó betegség után római otthonában hunyt el hétfőn.
A legjobb rendező és a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját Az utolsó császár című, 1987-ben bemutatott filmjéért kapta.
Legjelentősebb alkotásai közé tartozik továbbá a Huszadik század (1976), A kis Buddha (1993) és az Álmodozók (2003). Utolsó filmje a 2012-es Én és te volt.
Az Amerikai Filmakadémia technikai Oscar-díjával ismerték el Áfra Attila Tamás munkáját: az informatikus egy nyílt forráskódú könyvtárt fejlesztett, mely javítja a számítógéppel generált képek minőségét.
Partiumi településeken mutatja be a Kallós Zoltán népzene- és néprajzkutató emlékére készült, Ritka magyar című néptáncelőadását az Udvarhely Néptáncműhely – jelentette be kedden a társulat.
Leonardo da Vinci híres festménye, a Mona Lisa saját termet kap a párizsi Louvre Múzeumban, amely lehetővé teszi, hogy jobban ki lehessen mutatni a látogatóknak. A Mona Lisa előtt tolong jelenleg a legnagyobb tömeg a múzeumban.
Életének 83. évében elhunyt Dukrét Géza partiumi magyar helytörténész, műemlékvédő, a nagyváradi és a Bihar megyei közélet jeles személyisége, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság volt elnöke.
Berecz Andrást február 1-jén, szombat este 7 órától a marosvásárhelyi Spectrum Színház látja vendégül. Hadifogságról, világháborúról, kollektivizálásról szóló mesékkel lép fel.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén útjára indítja a Színház mindenkinek elnevezésű programját: jelnyelvi fordítással játszik egy Arany János-mese alapján készült bábelőadást siketek és nagyothallók számára.
Mesterséges intelligenciát használtak az Aranyglóbusz-nyertes, Oscar-díjra jelölt A brutalista című film alkotói annak érdekében, hogy a film főszereplői, Adrien Brody és színésztársa, Felicity Jones által elmondott magyar szöveg eredetibbnek tűnjön.
A miklósvári Kálnoky-kastély borospincéje ad helyet a 2024 nyarán elindult Candleglow Castle koncertsorozatnak. 2025. február 1-én az évad második zenei eseményére várják az érdeklődőket.
Bár nem lehetett egyszerű feladat, kitűnőre vizsgázik a szatmárnémeti Harag György Társulat csapata Albu István rendezővel és Nagy Csongor Zsolt színművésszel az élen.
Szerb Antalról szóló zenés irodalmi estet mutat be Szatmárnémetiben Prieger Zsolt, az Anima Sound System együttes vezetője és Magyar Bori népdalénekes a Magyar Kultúra Hete programsorozat részeként.
szóljon hozzá!