Fotó: A szerző felvétele
László Bakk Anikó, a kolozsvári Amaryllis Társaság alapító tagjának és tiszteletbeli elnökének kérésére. „1993-ban jelentős lépésnek számított, hogy Mátyás király szülőházában kétórás ünnepséget szervezhettünk az ő emlékére, most pedig, 16 év elmúltával az egész Kárpát-medence az igazságos királyt ünnepli” – fejtette ki László Bakk Anikó az Amaryllis Társaság főbb célkitűzéseit és megvalósításait ismertetve.
Az augusztus 6-áig Gyergyószentmiklóson látogatható vándorkiállításon a közönség Mátyás király messze földön híres könyvtárának egy-egy gazdagon díszített borítóját vagy valamelyik Corvina belső lapjának cirádás iniciáléval kezdődő másolatát csodálhatta meg. A még épségben levő 216 Corvinából mindössze 53-at őriznek magyarországi könyvtárakban, ezek is évszázados program keretében kerültek vissza származási helyükre – derült ki Csergő Tibor múzeumigazgató a reneszánsz kori történelmet átfogó ismertetőjéből. „A Mátyás király udvarában létrehozott több ezer kötetes könyvtár abban a korban egyedülálló volt egész Európában” – hangoztatta Csergő, aki szerint a nagy műgonddal készült, arannyal díszített könyveken egy-egy írnok egész életén át dolgozott. A múzeumigazgató kiemelte, hogy a reneszánsz idején a gótika és romantika korszakához viszonyítva az alkotók már értékes és elismert embereknek számítottak – nyilvántartották a szobrászok és festők nevét. „A zenében is újabb műfajok jelentek meg, a műveket pedig lejegyezték és gyűjteményekbe szedték” – ismertette Csergő, mielőtt felkonferálta volna a bukaresti Lyceum Consort fellépését. Az Öllerer Ágnes vezette, többségében a bukaresti Ady Endre Gimnázium tanulóiból verbuválódott együttes Zeneszó Mátyás király udvarából című műsora a reneszánsz muzsika szépségét példázta.
A Kolozsvár, Bukarest és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is látogatható Bibliotheca Corviniana című vándorkiállítás színes iniciálémásolatait, illetve az üvegvitrinekben tárolt fakszimile kiadásokat a budapesti Országos Széchényi Könyvtár bocsátotta az érdeklődők rendelkezésére. A kolozsvári Amaryllis Társaság által kezdeményezett tárlat augusztus elején csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi helyszínekre vándorol tovább.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.