Mint elhangzott, a kiváló szobrászművész életében kevés önálló tárlatot rendezett (utoljára 2003-ban a kolozsvári Korunk Galériában), halála után csupán Nagyváradon mutattak be egy kisebb léptékű válogatást a műveiből 2009-ben. Lucian Nastasă-Kovács úgy fogalmazott, örömére szolgál, hogy Gergely István komplex művészete ennyi érdeklődőt hoz össze, és azért is örömét fejezte ki, hogy jó a kincses városbeli múzeum együttműködése a szentgyörgyi központtal.

Vargha Fruzsina vázolta az EMŰK küldetését és tevékenységét, mint kiemelte, a háromszéki város erős kulturális lüktetésű volt a múltban és most is az. „Olyan művészek kötődtek Szentgyörgyhöz, mint Barabás Miklós, Gyárfás Jenő, Kós Károly. Az EMŰK a történelmi Erdély és a Partium képzőművészetét, a fiatal és idősebb alkotók munkásságát is igyekszik átfogni” – mondta az alpolgármester. Rámutatott, Gergely István művészete a diktatúra idején is kulturális, identitásbeli egységet mutatott föl. Bordás Beáta részletesen elemezte Gergely István művészetét. Kiemelte,

„A művészt olyan témák foglalkoztatták, mint az idő – fő művének is tekinthető a Jelek az idő témájára című triptichon –, a régészeti leletek, de a madármotívum is fellelhető alkotásain. A grafika és szobrászat határmezsgyéjén mozgó alkotásokról van szó” – emelte ki a kurátor. Idézte Gergely István nyilatkozatát, a művész úgy fogalmazott: „ha netán a műveim befogadói nem arra gondolnak, amire én gondoltam, az se baj, a fontos, hogy elindítsak egy-egy gondolatot”.

Gergely Zoltán szobrászművész hármas minőségében szólt a közönséghez: a tárlat kurátoraként, a néhai művész unokaöccseként és szakmabeliként is. Azt mondta, Gergely István a mestere volt, nemcsak szakmai, de emberi értelemben is, és megtiszteltetés, ugyanakkor felelősség is számára, hogy Gergely István műtermében alkothat. Felolvasta Márton Árpád csíkszeredai festőművésznek, Gergely István jó barátjának, iskolatársának üzenetét is. Márton Árpád úgy fogalmazott, barátja nyugtalanul, örökké kereső alkotó volt, aki szülőföldjét, nemzetét szolgálta.