Filmsztár a nagyszínpadon, szigetlakó a sárban

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A kiadós záporok sem rontottak a Budapesten ma záruló 15. Sziget fesztivál tomboló közönségének hangulatán. Már-már hagyománnyá vált az utóbbi években, hogy a budapesti Sziget fesztivált néhány kiadós felhőszakadás is „megtiszteli”, és nincs ez másként idén sem: az elmúlt napokban is sártengerré változott a nagyszínpad előtti térség, ennek nyomán pedig a „kultúrprogramok” közé bekerült az illuminált állapotban abszolvált dagonyázás.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. augusztus 14., 00:002007. augusztus 14., 00:00

A felhőszakadás elől az emberek fedett helyre próbáltak húzódni, de a kevés számú, mindenütt szivárgó fedezék nem tudta befogadni az összes fesztiválozót, ezért büfénél és kávézónál a legkelendőbb árucikk az esőköpeny lett. A borongós időjárás azonban nem lankasztotta sem a szigetlakók, sem a rendezők kedvét. Utóbbiak bejelentették, a nagy eső ellenére minden programot megtartanak.

Ezekből pedig nem volt hiány: miután a hétvégén többek között a Faithless és Sinéad O’Connor is fellépett, tegnap a spanyol és dél-amerikai előadók játszottak fontos szerepet – a Sergent Garcia, a Digital 21 és Eva Yerbabuena is koncertezett. A magyar sztárokat a Tankcsapda képviselte a nagyszínpadon. A civil szigeten is nagyüzem volt, a tegnapi nap a kisebbségekről szólt, ezúttal a kisebbségi jogok képezték a fő témát.

A mai zárónap egyik sztáregyüttese az amerikai Juliette and The Licks, amely már visszajáró vendégnek számít a Szigeten, hiszen 2005-ben már lenyomtak itt egy felejthetetlen bulit. A rockbanda arról nevezetes, hogy frontembere személyében egy jól ismert hollywoodi sztárt is felvonultat: Juliette Lewist többek között a Született gyilkosok című Oliver Stone-film női főszereplőjeként ismerhettük meg. Őket a szintén amerikai The Killers követi, amely azonban annak ellenére, hogy az Újvilágból érkezett, brit stílusú gitárpoppal andalítja-ajzza majd a közönséget. Az IWIW világzenei nagyszínpadon az orosz Leningrad és a finn Värttinä zárja az idei bulit. Amelyen egyébként újabb rekord dőlt meg: most már hivatalos, hogy az 1993-as kezdés óta összesen több mint négymillióan látogattak ki az Óbudai-szigeten megrendezett fesztiválra.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás