Figura-Figaro, kulisszák mögül

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szabadtéren, Gyergyószárhegyen mutatják be pénteken Beaumarchais művét. Újabb produkcióval lepi meg közönségét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Beaumarchais Figaro házassága című művét – a magyarországi Anger Zsolt színész-rendező átdolgozásában – pénteken 21 órától a szárhegyi Lázár-kastély szabadtéri színpadán tekinthetik meg az érdeklődők.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. július 26., 00:002007. július 26., 00:00

A Figura Színháznál nyáron is zajlik a munka: Nagyszebenben a magyar kulturális iroda meghívására a Rókajátékot mutatták be, majd tíznapos magyarországi turnén vettek részt. A pécsi Horvát Színházban a Magyar Elektrát mutatták be, Vasváron az Abul Hasszán, a rosszcsont című gyermekelőadást, illetve Barabás Árpád Pilinszky-versekből válogatott Infinitivusz… című pódiumműsorát. A kisvárdai színházi fesztiválról hazatérve újabb produkció – a Figaro házassága – színpadra állítását kezdték el, erre alig három hetet szántak. A hét elejétől már a jelmezes helyszíni próbák zajlanak, és kedden este alkalmunk nyílt belesni a kastélybeli kulisszák mögé. A hőség miatt a színészek csak az esti órákban próbálhatnak az udvar közepén álló színpadon.

Napközben a színészek a társulat gyergyószárhegyi varrónője, Gál Ildikó vendégszeretetét élvezik, sötétedés előtt viszont megélénkül a kastélyudvar. A színpadon Anger Zsolt már a végső utasításait osztogatja: ki, mikor éppen hol áll, melyik színész viszi ki a színpadról a fehér függönyök alján lévő nehezéket, ki hoz be még egy széket, ki viszi ki a fölösleges ülőalkalmatosságot. Az ügyelő Samu Éva szorgosan jegyzetel, a hangosító Molnár Cs. Antal és a fénytechnikus Szász Ferenc a kaszatömlöc tornácát bérelte ki a felszereléseknek. Zerkula Ernő díszletmunkás pedig éppen azon töpreng, miként lehetne megtölteni az udvart ülőalkalmatosságokkal, hogy a nagyérdeműnek ne a helyenként csalánnal benőtt pázsitra kelljen ülnie. Aztán öltözni, sminkelni vonulnak a színészek, a félórányi időt a rendező arra használja ki, hogy kiadja a végső utasításokat a hangosítónak és a fénytechnikusnak. Kilenc óra után néhány perccel már el is kezdődik a tényleges próba, ami a kívülállónak akár előadásnak is tűnhet. Pereg a cselekmény, a Figarót alakító Barabás Árpád és a Suzanne szerepében játszó Bálint Éva jelenik meg a színen. Majd rendre a többi ismerős színész is: Almaviva gróf szerepében Szabó Tibor, a grófnőt játszó Bartha Boróka, a Marcellinát alakító Boros Mária. Antonia szerepében Tamás Boglár lép színpadra, továbbá a Chérubint alakító Antal D. Csaba. Bartolo doktor szerepét Veress László, a sepsiszentgyörgyi társulat művésze játssza, Baziliót pedig a Székelyudvarhelyről nemrég átigazolt Szabó Eduárd. Miközben a színpadon forrósodik a hangulat, a rendező ritkán szól bele a színészi munkába, és őszinte örömmel nyugtáz minden sikeres jelenetet. A színpompás kavalkád pedig egyszerűen lenyűgöző. A Bodnár Enikő tervezte díszlet – semleges, fehér színű, mozgatható, oszloppá is tekerhető függönyök – közül villannak elő a vörös-fekete jelmezek, amelyeket Fekete Kata álmodott színre. Az ellentétek játékához Bajnai Beáta koreográfiája is hozzájárul, amely a Figaro lakodalmán flamenco-táncban csúcsosodik ki.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás