Tóth Gödri Iringó

Tóth Gödri Iringó

Értenek minket a nagyvilágban?

2024. május 21., 17:522024. május 21., 18:02

2024. május 21., 17:522024. május 21., 18:02

A francia Riviérán, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején a szupermarketben sorban állva vizslattam a pénztárnál előttem állók kosarát: három férfi néhány olcsó sörrel, egy görögdinnyével, pár darab fokhagymával és egy csomag szotyival – napraforgómaggal.

Sajnos vagy nem, van bennem annyi kulturális előítélet, bár nevezhetjük szocio-gasztronómia ismeretnek is, hogy egyből leszűrtem a következtetést: ezek románok. A gyanúm percekkel később be is igazolódott, amikor az egyik, a szupermarkethez közeli mellékutcában manele és sörösdobozok jellegzetes pisszenésének hangjára kaptam fel fejem. Akkor már hallottam, hogy románul beszélgetnek a járdaszegélyen ülve – olyan oltyán kiejtéssel, ami az erdélyi magyarnak bizony fejtörést okoz. Nem az elsők voltak: a sarki,

olaszul (!) kéregető koldus is románul küldött el melegebb éghajlatra (pontosabban anyámba), amikor nem adtam semmit, a szállásom melletti építkezésen is románok dolgoznak.

Én meg épp Emanuel Pârvu román rendező versenyfilmjének vetítésére igyekeztem – ahol manele fogadott. Elmondhatom, hogy a Cannes-ban nem mellesleg már megfordult rendező Trei kilometri până la capătul lumii (Három kilométer a világ végéig) című filmje egész jó. Magabiztosan megállja a helyét a versenyfilmek sorában. A film a Duna-delta legközkedveltebb településén, Szentgyörgyön játszódik – ahová erdélyi magyarok is előszeretettel járnak nyaralni, s ahol én is sokszor megfordultam.

Tulajdonképpen első, 2002-es ottani pihenésem óta nyomon követtem szinte évről-évre, hogy a románok, lipovánok lakta parányi település, ahova csak hajóval, csónakkal lehet eljutni, miként vált kis túlzással turistaparadicsommá az országban – hisz a béke eldugott szigete. Népszerűségét, illetve hírnevét nagyban köszönheti az Anonymul nevű filmfesztiválnak is, melyet immár 21 éve rendeznek meg, s amelynek köszönhetően Szabó István és Peter Grennaway is megfordult Tulcea megyében. Azon a településen, melynek utcáit nem aszfalt, hanem homok borítja, ahol az emberek nagy része régen halászatból, ma turizmusból él.

Pârvu filmje ezen a településen játszódik – de ezt csak én, na meg a honfitárs újságírók tudhatták a teremben. A történet egy helyi, 17 éves srácot állít a középpontba, aki homoszexuális.

Miután titkát megtudják a szülei, ördögűzést hajtatnak végre rajta a helyi pappal, kolostorba küldenék, mindent megtesznek, hogy a szégyen ne derüljön ki. A cannes-i közönség – amely mondhatni már szokva van a román újhullámos filmekhez, melyek sorába ez gyönyörűen illeszkedik – a tapsból, éljenzésből ítélve pozitívan fogadta a filmet. Nevettek is ott, ahol éppen kellett a fanyar humor, irónia miatt.

De én azóta sem tudok napirendre térni a film fölött. Ott ültem a Fesztiválpalota több száz férőhelyes termében, jobbomon egy német újságíróval, bal oldalamon egy távol-keletivel, és a film első tíz percében eltöltött a kellemes felismerés, hogy ezt a helyet – Szentgyörgyöt – ismerem. Majd eltöltött az érzés, hogy nem a helyet, hanem ezt a világot ismerem: a bigott ortodoxiát, a rendőrt, aki megoldaná a dolgokat sunyiban, a falu gazdagját, aki mindenhol is ismer valakit, amikor intézkedni kell.

De vajon ismerik ezeket a mellettem ülők is?

Félreértés ne essék: a globalizáció korában élünk, meg mióta a művészet átívelt határokon, a kulturális különbségek ellenére is érthető, élvezhető. Én is élveztem a román film után megtekintett kínait is, a japánt is.

Bár megannyi kérdésem is maradt: az igazat megvallva rengeteg. Nem a filmekkel mint alkotásokkal kapcsolatban, hanem minden mással kapcsolatban, amit láttam.

Elmesélhetném a mellettem ülő távol-keleti és német kollégának, hogy igen, Romániában tényleg vannak olyan bigott ortodoxok, akik képesek lekötözni egy kamaszt ördögűzés céljából, hiszen képesek voltak a világjárvány idején ugyanazon kanállal enni több százan, képesek jéghideg vízbe mártogatni csecsemőket fűtetlen templomokban. Mesélhetnék arról, hogy Delta-Szentgyörgy milyen furcsa világ, hogy húsz éve még autó sem volt, bank és orvos sem, meg hogy korrupció így meg úgy, DNA és társai. De semmi értelme sem lenne. Amikor megnézek egy filmet valamely afrikai ország női lakosainak helyzetéről, a körülmények nem lepnek meg, olvasott emberként tudok, megértek dolgokat. De nagyon sok dolog van – és ahhoz nem elég olvasni, nem elég filmeket látni, történeteket hallani –, amit nem értek, amiről talán nem is tudom, hogy nem értem, mert a miénktől eltérő kultúrából, mentalitásból fakad.

Minden filmben (nem feltétlenül az amerikai kasszasikerekre, hanem a tartalmas, valamit mondani akaró filmekre gondolok) marad egy nem is parányi szürke zóna, egy réteg, amit csak a rendező/készítő honfitársai értenek. Sőt…

Ha a három, szotyizva söröző honfitárs megnézte volna velem a filmet, valószínűleg azt mondták volna, itt Cannes-ban, világsztárok, monacói luxusautók rengetegében, filmelméletről diskuráló esztéták és kritikus között – akik majd kellemes kritikákat írnak Pârvu filmjéről –, hogy: „böj (băi), a szülőknek igazuk volt, pópa kell ilyenkor, ki kell űzni a gonoszt szegény gyerekből”. De távol essék tőlem a románellenesség vagy bármi hasonló: az erdővidéki székely bácsi sem lenne pozitívabb, csak ő nem papot hívna, hanem eldángálná a fiút. De nem is az a lényeg, hogy a témához miként viszonyulnak, viszonyulunk, hanem az, hogy tudjuk, Kelet-Európában, Romániában, Erdélyben, Székelyföldön miként közelítenek a témához, hogy nálunk miként „mennek a dolgok”.

A tudat, az „ezt ismerem”-érzés.

Még akkor is, ha ez általánosítás. Tény, hogy általában ilyenek, valamilyenek vagyunk, de azt csak mi tudjuk pontosan, hogy milyenek. De ez nem gond, ettől még élvezik a franciák, németek, japánok is Pârvu filmjét Cannes-ban, ahogy mi is az ő filmjeiket. Csak marad az a bizonyos réteg...

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Lehet Moldovának orosz vagy román helyett európai jövője?

Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.

Makkay József

Makkay József

A román elnyomástól félnek Moldova nemzeti kisebbségei

A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?

Balogh Levente

Balogh Levente

Vigyázat, románok, jön a veszélyes magyar áram és gáz!

A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.

Balogh Levente

Balogh Levente

A PNL politikai lufija

Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Izrael Irán ellen

Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.

Makkay József

Makkay József

Súlyos megszorításokkal köszönhet be az új román kormány

Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Koalíciós szakítás Iohannis miatt?

A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.