Erőss Zsolt és Kőrösi Csoma Sándor emlékére készítenek előadást

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Erőss Zsolt és Kőrösi Csoma Sándor előtt tiszteleg az évad új bemutatójával az Udvarhely Néptáncműhely. Jelenleg zajlik a próbafolyamat, amelynek végeredményét február végén tekinthetik meg az érdeklődők, de számos más előadás is vár a közönségre.

Veres Réka

2016. január 06., 19:062016. január 06., 19:06

Zsúfolt volt az évad első fele, ettől a második fele sem fog eltérni, hiszen két bemutató, próbák, hazai és magyarországi vendégszereplések és egyéb rendezvények szerepelnek az Udvarhely Néptáncműhely programjában.

Jelenleg az Erőss Zsolt hegymászó és a Kőrösi Csoma Sándor emléke előtt tisztelgő Üveghegy ösvénye című produkció próbafolyamata zajlik. Mint ismeretes, Erőss Zsolt a Himalájában található Kancsendzönga hegycsúcson vesztette életét 2013 tavaszán, a csúcs megmászása után. Ugyanennek a csúcsnak az árnyékában helyezték végső nyugalomra a híres utazót, Kőrösi Csoma Sándort is.

Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője elárulta, hogy ezelőtt másfél évvel beszélgetett Orza Călin koreográfus-rendezővel, aki említette, hogy foglalkozna a témával. Az ötlet rögtön megtetszett a néptáncműhely vezetőjének, majd ezelőtt egy évvel elkezdett pályázni a produkciós költségekre.

„Miért, a hegymászás hogy függ össze az emberrel?” – kérdezett vissza Orendi arra a kérdésre, hogy miként függ össze a hegymászás a tánccal. Szerinte a tánccal sok mindent lehet kifejezni, de nem az a céljuk a produkcióval, hogy az életrajzi elemeket sorolják fel, hogy megmutassák, miként mászta meg a Kancsendzöngát Erőss Zsolt, vagy hogy Kőrösi Csoma Sándor hogyan jutott el a Himalájába, ahol megírta az első tibeti–angol szótárt. „Nem konkrétumokat akarunk a színpadra vinni, így az előadás nem a két nagy székely életútját követi végig” – szögezte le Orendi.

November és december is nehéz hónap volt az udvarhelyi táncegyüttes számára, ugyanis öt előadást játszottak, ebből hármat fel is kellet újítani – ecsetelte Orendi. Az évad második fele sem lesz „szellősebb”, hiszen az Üveghegy ösvénye bemutatója után az Udvarhely Néptáncegyüttes útnak indul: Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön vendégszerepelnek, április végén pedig a budapesti Hagyományok Házában is fellép az együttes. Orendi István szerint jó lenne, ha az udvarhelyszéki falvakban is felléphetnének.

Az intézményvezető ugyanakkor azt is szeretné, ha tavasszal az összes erdélyi hivatásos táncegyüttes fellépne a székelyudvarhelyi színpadon. Mint elárulta, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttessel, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel és a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttessel már egyeztettek dátumokat, de szeretné, ha a szintén szentgyörgyi M Studio Mozgásszínház és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes is Udvarhely vendége lenne tavasszal.

Idén először az Udvarhely Néptáncműhely lesz ugyanis a Erdélyi Táncházzenészek Találkozójának házigazdája, amelynek egyúttal szervezését is átvette Orendi István. Reményei szerint egy ideig Székelyudvarhely fog otthont adni a népzenészek rangos eseményének, amelynek tizenegyedik kiadására májusban várják az érdeklődőket.

A tavalyi évhez hasonlóan júniusban szintén egy gyerekelőadás bemutatójával zárják az évadot. Orendi szerint az idei évad egyelőre sokkal zsúfoltabb és tartalmasabb, mint az előző. A rendezvények száma és sokszínűsége, de a nézők száma, ezzel együtt pedig az árbevétel is háromszorosára nőtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van
2025. június 28., szombat

Nők Jókai árnyékában – és fényében

Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.

Nők Jókai árnyékában – és fényében