2011. május 26., 09:032011. május 26., 09:03
A Lábas ház kiállítótermében csütörtökön este hét órától több mint ötven műtárgy kerül kalapács alá, olajfestmények, akvarellek, különböző technikával készült grafikák, fényképek és kisplasztikák. A kikiáltási ár 160 és 3000 ezer lej között van. A helyi kortárs művészek munkái mellett Barcsay Jenő, Baász Imre, Plugor Sándor és Szipál Márton alkotásait is elárverezik. Damokos Csaba elmondta, ez az első aukció lesz a háromszéki műkereskedelem megteremtésének próbája, ezen tapasztalják meg, hogy mire van inkább igény, a továbbiakban hogyan szervezzék úgy meg, hogy a város művelődési életének színfoltja legyen. Terveik szerint évente két alkalommal rendeznek képzőművészeti aukciót, nyár elején, az iskolai kicsengetések előtt, majd a másodikat december elején.
Damokos Csaba szerint a műtárgy értékes és időtálló ajándék, jó befektetés, ugyanakkor bíznak benne, hogy a komoly műgyűjtők is licitálnak majd az árveréseiken. A későbbi árveréseket hagyományos módon szervezik, vagyis a kikiáltási ár az alkotóé, ami ezenfelül befolyik, a szervezőket illeti. Ezen az első aukción a képzőművészek felajánlották bevételük ötven százalékát a szövetségnek, hogy a sepsiszentgyörgyi képzőművészeti boltjuk évek során felgyűlt adósságait kifizessék. A szövetség azt tervezi, hogy megújítja a bolt arculatát és az ott zajló műkereskedelmet. Damokos Csaba szerint tőkét kell kovácsolni, műtárgyakat felvásárolni, majd más galériákkal csereberélni, hogy változatosabb legyen a kínálat. A képzőművészeti szövetség sepsiszentgyörgyi fiókja tizenegy új taggal bővült, ugyanakkor eredményként könyvelik el, hogy megkapták a bukaresti központ jóváhagyását, hogy a műtermeket a fiók nevére telekkönyvezhessék, ez lehetőséget teremt arra, hogy pályázzanak a felújításukra – mondta el lapunknak Damokos Csaba.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!