Elhunyt Gregor József, a világhírû basszista

Hatvanhat éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után pénteken elhunyt Gregor József operaénekes, Kossuth- és Liszt-díjas kiváló mûvész. A világhírû magyar basszista 1940-ben, Rákosligeten született. Gregor József 1987-ig dolgozott a Szegedi Nemzeti Színház magánénekeseként; 1976-tól a budapesti operaház állandó vendégmûvésze, 1987–89-ben a gyõri Kisfaludy Színház tagja, ezután a szegedi operatársulat igazgatója volt. Az operarepertoár minden nagy basszus szerepét elénekelte. Érdekesség, hogy Verdi Falstaffja ugyan nem basszusszólam, Gregor szegedi fellépéseinek mégis egyik legnagyobb sikerét aratta ebben a szerepben. Énekelt a milanói Scalában, a New York-i Metropolitanben, visszatérõ vendége volt a houstoni operának, fellépett Európa szinte minden operaházában. Legemlékezetesebb szerepei: Figaro (Mozart: Figaro házassága), Leporello (Mozart: Don Giovanni), Szókratész (Telemann: A türelmes Szókratész), Mefisztó (Gounod: Faust). Az operákat eredeti nyelven, olaszul, németül, oroszul, csehül, az oratóriumokat latinul énekelte. Száznál több lemezt készített, több ezer operaelõadásban és hangversenyen mûködött közre, számos rádió- és tévéfelvétele van. Gregor József ez év szeptemberében jelentette be, hogy befejezi 48 évvel ezelõtt megkezdett énekesi pályafutását, és nem vállal több fellépést sem színházban, sem koncertpódiumon.

Gazda Árpád

2006. október 30., 00:002006. október 30., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 27., kedd

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak

A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak
2025. május 27., kedd

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. május 27., kedd

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál

Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál
2025. május 27., kedd

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
2025. május 26., hétfő

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán

Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán
2025. május 26., hétfő

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása

A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása
2025. május 24., szombat

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban
2025. május 22., csütörtök

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető

Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető
2025. május 22., csütörtök

Nehezített anyagi körülmények közt szervezik a színház-forradalmasító Harag György előtt tisztelgő centenáriumi emlékhetet

Harag György ikonikus színházi rendező munkássága és öröksége előtt tiszteleg az a centenáriumi emlékhét, amelyet június 1. és 9. között szervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Nehezített anyagi körülmények közt szervezik a színház-forradalmasító Harag György előtt tisztelgő centenáriumi emlékhetet
2025. május 22., csütörtök

A világ Bábel-tornya: 12 nagyjátékfilm és 10 dokumentumfilm verseng a 24. kolozsvári TIFF-en

Tizenkét nagyjátékfilm és tíz dokumentumfilm versenyez a június 13. és 22. közt szervezendő, 24. kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon – jelentették be csütörtökön a szervezők.

A világ Bábel-tornya: 12 nagyjátékfilm és 10 dokumentumfilm verseng a 24. kolozsvári TIFF-en