Elhunyt Krasznai Paula színművésznő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja

Krasznai Paula

Krasznai Paula Lida szerepében a Véndiákok című előadásban 1967-ben

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Életének 94. évében elhunyt Krasznai Paula színművésznő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.

Krónika

2025. február 03., 12:332025. február 03., 12:33

Amint a közleményben szerepel, Krasznai Paula 1931. június 24-én született Kolozsváron. A kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben végzett 1953-ban, majd két évig a nagybányai színházban játszott.

1955-től egészen 1988-as nyugdíjazásáig szülővárosában, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának meghatározó tagja volt. 1996 óta a színház örökös tagja.

Pályafutása során számos emlékezetes alakítást nyújtott, kezdetben lírai szerepekben, majd egyre inkább karakter- és anyaszerepekben tündökölt. Színpadi jelenlétével, művészi elhivatottságával és sokoldalúságával gazdagította a kolozsvári társulat előadásait.

Krasznai Paula Galéria

Krasznai Paula (1931 – 2025) pályafutása során számos emlékezetes alakítást nyújtott

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Fontosabb szerepei: Katyerina (Osztrovszkij: Vihar); Desdemona (William Shakespeare: Othello); Királyné (Victor Hugo: Ruy Blas); Éva (Madách Imre: Az ember tragédiája); Varja (Csehov: Cseresznyéskert); Baradlayné (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai); Tatiana (Viktor Rozov: Boldogság, merre vagy?); Ernestine (Marcel Pagnol: Topáz); Andromacha (Euripidész-Jean Paul Sartre:Trójai nők); valamint Teréz néni ( Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül), valamint Prudencia (Federico García Lorca: Bernarda Alba háza).

Pályafutása alatt olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Anatol Constantin, Harag György,

Szabó József, Dehel Gábor, Márton János és Tompa Miklós.

korábban írtuk

Elhunyt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész
Elhunyt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész

Életének 94. évében elhunyt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja - közölte szombaton honlapján az erdélyi teátrum.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten