Fotó: Wikimedia.org/Paul Katzenberger
Elhunyt 82 éves korában Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező – közölte felesége, Olga Menzelová a Facebook-oldalán vasárnap. A cseh sajtó értesülése szerint a haláleset szombaton történt.
2020. szeptember 07., 09:022020. szeptember 07., 09:02
Jirí Menzel kéttucatnyi játékfilmet, valamint dokumentumfilmet rendezett, emellett Csehországban és más államokban – köztük Magyarországon – számos színházi előadás fűződik a nevéhez. Színészként mintegy 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt.
Az 1985-ben készült Az én kis falum című filmje minden idők egyik legnépszerűbb cseh vígjátéka, amely 1986-ban újabb Oscar-jelölést hozott a rendező számára. A filmben Bán János Jászai Mari-díjas színész alakítja a főszerepet.
Színészként Menzel legutóbb Martin Sulík szlovák rendező Tlmocník (Tolmács) című filmjében szerepelt.
Jirí Menzel cseh filmrendező kapja idén az életműdíjat a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelyet május 31. és június 9. között rendeznek meg.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!