Elhunyt Ababi Csilla, a nagyváradi Szigligeti Társulat színművésze

Elhunyt Ababi Csilla, a nagyváradi Szigligeti Társulat színművésze

Ababi Csilla mélyen elkötelezett volt munkája iránt

Fotó: Szigligeti Színház

Életének 37. évében, méltósággal és különleges erővel viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után, 2019. szeptember 16-án elhunyt Ababi Csilla, a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának színművésze – közölte hétfőn este az intézmény.

Krónika

2019. szeptember 16., 22:272019. szeptember 16., 22:27

2019. szeptember 16., 22:302019. szeptember 16., 22:30

Ababi Csilla 1983. július 19-én született Nagyváradon. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, ezt követően, 2001-2005 között a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István Tagozatán tanulta a színészmesterséget. Az egyetem elvégzése után, 2006-tól kezdődően a nagyváradi Szigligeti Társulat tagja, ahol 2016-ban Földes Kati-díjjal és a legjobb női főszereplőnek járó Nívódíjjal tüntették ki.

A közönség több mint tíz évig láthatta őt minden műfajban, gazdagon, csakis rá jellemző látásmóddal megformált szerepekben.

Olyan emlékezetes alakítások fűződnek nevéhez, mint Claire (Eisemann: Fekete Péter), Marja Antonova (Gogol:Revizor), Placida (Goldoni: A kávéház), Léna (Büchner: Leonce és Léna), A nő (Szijjártó Aletta: Az eset), Irina (A. P. Csehov: Három nővér), Lenszirom (Szilágyi Aladár: Leander és Lenszirom), Irma (Székely Csaba: Bányavirág), Madelaine (Fényes Szabolcs: Maya), Eliante (Moliere: A mizantróp), Chi (Joel Pommerat: Az én kis hűtőkamrám), Annika, Ludovika (Brecht: Kaukázusi krétakör), Eszti (Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci). A Szigligeti Színház szerint sokrétű és társadalmilag érzékeny munkásságát jellemzi, hogy alapító tagja volt az Oberon Csőszínház alternatív színházi társulatnak, és mentorként részt vett a Színház az iskolában, iskola a színházban elnevezésű színházi nevelési programban, hosszú évek óta a Szigligeti Társulat Művészeti Tanácsának tagja.

A nagyváradi teátrum közölte, Ababi Csilla emberfeletti erővel és példaadó bátorsággal töltötte az elmúlt éveket, felépülését sokan reménykedve támogatták. „Ababi Csilla mélyen elkötelezett volt munkája iránt, betegsége alatt végig hitt abban, hogy gyógyulását követően újra foglalkozhat a színészettel, a színházzal. Azzal, ami olyan mélyen érdekelte és amivel oly sokat adott közvetlen környezetének és a közönségnek” – szerepel a színház közösségi oldalán közzétett nekrológban.

Ababi Csilla temetése családi körben lesz, színházi búcsúztatásának időpontjáról a későbbiekben tájékoztatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók
2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja