Egy „önmegvalósító” sorozatról

Parafrazálva a régi mondást, miszerint habent sua fata libelli – vagyis a könyveknek megvan a maguk sorsa – a könyvsorozatok esetében talán ez még sokkal inkább így van: nem biztos, hogy a meghatározatlan időre tervezettekből lesznek a leghosszabb életűek. Van a Kriterion Kiadónak egy sorozata, ami kezdetben egyszeri ötletként indult: Katona Éva összegyűjtött 111 Kolozsvárról szóló verset – és ezen a „kézenfekvő” címen 2002-ben elegáns, karcsú kötetben meg is jelent. Igazi sikerkönyv lett. Így született a gondolat, hogy esetleg más városokhoz is kapcsolódhatnak költemények – a sorozat önálló életet kezdett élni, egyre „magabiztosabban” követelve magának helyet a könyvpiacon.

Molnár Judit

2011. január 25., 09:592011. január 25., 09:59

Megjelentek válogatások néhány nagyobb városról (Brassó, Marosvásárhely, Nagyvárad), tájegységről (Székelyföld, Európa) és nem utolsósorban a földrajzi fekvéstől független tematikus gyűjtemények (a szerelemről, íróelődökről, versparódiákról, zenéről). 2010-ben még alig lett iskoláskorú a sorozat és már – ha nem tévedek – a tizenötödik darab körül jár. Tehát durván számítva évente két kötet. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a mai nagyon megváltozott (magyarán: a könyvtől egyre gyorsabban távolodó) olvasási szokások közepette ez gyönyörű eredmény.

A 2010-ben megjelent két antológia bizonyos szempontból különleges, mivel földrajzilag ugyan közel esik egymáshoz a két vidék, ám a versek alapélménye-alaphangulata nagyon különbözik egymástól. A Sóvidékről szóló 111 verset tartalmazó kötet előszavában Tófalvi Zoltán plasztikusan összefoglalja, hogy „Katona Éva válogatásával bebizonyította, hogy a Sóvidék nemcsak Erdély, a magyar nyelvterület egyik kis – úgymond – szivárványos tájegysége, hanem költői ihletforrás, versekben tündöklő tájegység. Micsoda föld lehet, amelyhez ilyen hűséggel lehet ragaszkodni? Csodálatos föld. Ahogyan az antológia huszonnégy szerzője versekben vallja: a követ termő, sziknyós, agyagos földbe beletemetik az ősöket, szülőket, testvéreket, rokonokat, s kikél belőle a legszebb, az egyik legszínesebben pompázó népművészet, a töredékeiben is páratlan néptánc, viselet és immár lassan száz esztendeje: a költészet maga. Katona Éva válogatásában a »sóvidékiséget«, az itteni földhöz, emberekhez, hangulatokhoz való ragaszkodást apáról fiúra testált örökségként definiálja.” Vagyis a Sóvidéken a néplélek világi vetülete materializálódik – Csíksomlyón viszont a legmélyebb vallásosság, istenhit. Mirk László válogatott 101 Csíksomlyóról szóló verset és éneket, a kötet előszavát is ő írta, fontosnak tartva hangsúlyozni, hogy „Csíksomlyó századok óta szakrális központ. A csodatevő kegyszobor – Szűz Mária a karján ülő Kisjézussal – pünkösd szombatján tíz-, sőt mostanság százezrével vonzza a hívőket, Somlyót az erdélyi katolikusság, sőt az összmagyarság legnagyobb zarándokhelyévé avatva.”

A köteteket nézegetve legelőször az tűnt fel, hogy talán nincs is olyan szerző, aki mindkét antológiában szerepelne – milyen jó, hogy ennyire gazdag az irodalmunk! Nem tudom, hogy milyen kötettel ünnepli majd a kiadó a sorozat tizedik születésnapját (lehet, még nem is gondoltak erre), de hogy megéri a tizedik évfordulót, azt biztosra veszem egy ilyen „céltudatos, önmegvalósító” sorozatról. És abban is biztos vagyok, hogy amint az eddigi köteteket, úgy az elkövetkezőket is szeretni fogja mindenki, akinek szívügye az erdélyi líra.

111 vers a Sóvidékről. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2010; 101 vers és ének Csíksomlyóról. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2010

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére