Daryl Hannah Sas Tamás új filmjében

Magyar–amerikai–orosz koprodukcióban készül Sas Tamás új filmje, az S.O.S. Love!. A Daryl Hannah főszereplésével készülő romantikus vígjáték egy részét már leforgatták Los Angelesben, a magyarországi munkálatok augusztus végéig tartanak.

Hírösszefoglaló

2011. július 27., 09:132011. július 27., 09:13

A csaknem 500 millió forintból készülő film főszereplője, Daryl Hannah korábban például a Kill Bill, az Acélmagnóliák vagy a Tőzsdecápák című produkcióban játszott. A további szerepekben látható lesz a Titanicban is szereplő Billy Zane vagy a két fiatal amerikai színész, C. J. Thomason és Christine Kelly. Maxim szerepére Oroszország egyik legkedveltebb komikus sztárját, Jevgenyij Szticskint kérték fel.
Sas Tamás, a film rendezője, egyúttal producere elmondta, hogy a legnehezebb feladat a film pénzügyi hátterének előteremtése volt, hiszen Magyarországról semmilyen állami támogatásra nem számíthattak.

A költségvetés így magyar, orosz és amerikai magánpénzekből és szponzori hozzájárulásokból állt össze. A rendező leszögezte: az S.O.S. Love! nem tekinthető a S.O.S Szerelem! című filmje folytatásának, hiszen más szereplőkkel, más helyszíneken dolgoznak, a történet sem kapcsolódik szorosan a 2007-ben bemutatott produkcióhoz. A film az első 3D-ben forgatott romantikus vígjáték lesz, emelte ki Sas Tamás, aki szerint az új technika legalább olyan jelentős paradigmaváltást jelent a filmiparban, mint egykor a hangosfilmek vagy a színes produkciók megjelenése. Felidézte, hogy az operatőrrel, Miklauzic Mártonnal maguk is tartottak a 3D-ben történő forgatástól, hiszen ismeretlen terepre merészkedtek. Mint fogalmazott, hosszú utómunkálatok után várhatóan december 15-én kerülhet a mozikba a produkció. A rendező azt szeretné, ha az S.O.S. Love! premierje világbemutató volna. Mint fogalmazott: a Fórum Hungary vállalta az európai forgalmazást, de terveik szerint az amerikai mozikban is látható lesz az alkotás.

A film az S.O.S. Love elnevezésű cég szokatlan feladatáról szól. Egy orosz „üzletember” azzal bízza meg a társkereső ügynökséget, hogy hozza össze elkényeztetett húgát (alakítója Christine Kelly) a fiatal amerikai sorozatsztárral (C. J. Thomason), kerül, amibe kerül. Viszont ha az akció nem sikerül, a cég tagjai az életükkel fizetnek a kudarcért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat