Dallal búcsúzott Koltai a Filmtettfeszt közönségétől

„Kész csoda volt, hogy egy vidéki színház színészeként lehetőséget kaptam leforgatni a Sose halunk meg! című filmet” – mondta a 20 esztendővel ezelőtt bemutatott, azóta is töretlen népszerűségű film alkotója, Koltai Róbert a Kolozsvári Filmtett Fesztiválon tartott vetítést követően a Gzőzelem (Victoria) moziban.

2013. október 06., 18:332013. október 06., 18:33

 

 A magyar filmekre, filmművészetre összpontosító seregszemlét idén egyébként hét erdélyi és partiumi városban, így Kolozsváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is megszervezték.

A Gergely Zsuzsa rádiós újságíró által moderált közönségtalálkozón az idei fesztivál díszvendége elmondta: tizenéves korában vállfaárus nagybátyja valóban elvitte egy, a filmbélihez hasonló körútra, igaz az életrajzi ihletésű alkotás egyes részleteiben eltér a valós eseményektől. A forgatókönyv megírásában Nógrádi Gábor író volt segítségére. A cselekmény egyébként érezhetően 1957-58 körül játszódik, ez a filmben felcsendülő régi slágerekből is érzékelhető, de abból is, hogy a hatóságokkal ujjat húzó főhőst megverik. A közönségből érkező kérdésre, miszetrint nagybátyját valóban megverték-e a rendőrők, Koltai humorosan annyit mondott: „megverhették volna”.

Amint a rendező visszamelékezet, nagybátyja a valóságban „hatalmas ember” volt, legalább egy fejjel magasabb, mint ő, így az elején nem is gondolt arra, hogy ő formálja meg a vásznon, csak egy kis szerepet szánt magának. Simó Sándor rendező, az alkotás pruducere azonban meggyőzte, hogy maga játssza el Gyuszit, a főhőst. Az alkotást egyébként hivatalos magyar díjakkal nem jutalmazták, amint Koltai fogalmazott, minden elismerést a közönségtől kapott, igaz, 1994-ben a Sose halunk meg! képviselte Magyarországot a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscarért folyó versenyben Los Angelesben. Az is kiderült, hogy a Magyar Művészeti Akadémia által legjobbnak tartott 53 magyar film közé az alkotás nem került be, de Koltai szerint már létezik egy mozgalom, amelynek célja, hogy az 54. a Sose halunk meg! legyen.

„Az emberi dolgok érdekelnek a filmjeimben. A Sose halunk meg! kapcsán jöttem rá, hogy ez az én igazi műfajom: sokat nevettetni, miközben a néző szíve is belefacsarodik a történetbe” – fogalmazott a rendező. Gergely Zsuzsa kitért arra is, hogy a külföldi kritikusok gyakran JiříMenzelhez hasonlítják Koltait. Ennek kapcsán a színész-rendező elmesélte, hogy jó barátok a cseh filmrendezővel, és majdnem meg is kapta az egyik főbb szerepet az Őfelsége pincére voltam című Hrabal-adaptációjában, de az utolsó pillanatban a producerek kijelentették, hogy nem játszhatja „ismeretlen külföldi” a szerepet. Az is szóba került, hogy a Sose halunk meg! egyik fő motívuma, a lóverseny sem volt idegen Koltaitól, aki „nagyon megszenvedett”, amíg leküzdötte játékszenvedélyét. A forgatás közben egyébként a rendező sokat rögtönzött. Kitért arra is, hogy az elmúlt húsz esztendőben a stáb tagjai közül sokan elhunytak, elsőként a filmben a tánctanár szerepét megformáló Csákányi László, aki már a forgatás idején súlyos beteg volt, az éjszakai felvételek szüneteiben azonban mégis ő tartotta a lelket a stáb tagjaiban. „A forgatókönyvben eredetileg az szerepelt, hogy Gyuszi alszik, amíg az idős tánctanár az ifjú főhőst próbálja okítani, csak a forgatás közben jutott eszembe, hogy mi lenne, ha járnék egy utolsó táncot Csákányi bácsival” – emlékezett vidssza meghatottan Koltai Róbert. A rendező a közönségtalálkozó végén búcsúképpen kíséret nélkül énekelt el egy dalt a film alapján készült musicalből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van