Csütörtökön nyitja meg kapuit a 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Csütörtökön nyitja meg kapuit a 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Fotó: Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár/Facebook

Irodalmi esteket, számos könyvbemutatót, gyermekprogramokat, színházi és bábelőadásokat kínál a 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amely csütörtökön nyitja meg kapuit.

MTI

2018. november 13., 15:462018. november 13., 15:46

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában vasárnapig tartó esemény Erdély legnagyobb magyar könyves szakmai rendezvényének számít, és egyben Románia egyik legnagyobb könyvvására.

A szervezők közlése szerint a kiemelt programok között szerepel a budapesti Nézőművészeti KFT. Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című produkciója, az Erdős Virág, Fekete Vince, Kemény István, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Oravecz Imre és Tolnai Ottó verseiből összeállított szavalóest, amelyen a marosvásárhelyi színház színművészei lépnek fel, Bíró Eszter és zenekarának gyerekeknek szóló koncertjei, valamint a 75 éves Koltai Róbert előadóestje.

A vásár egyik állandó programsorozata az Irodalmi Kávéház. Ennek keretében bemutatják az Élő Várad Mozgalom Főpróba című performanszát, amely Zudor János Romániából jöttem című poémájának felhasználásával készült.

A programsorozatban több könyvbemutató és beszélgetés lesz, Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője többek között Erdős Virággal, Fekete Vincével és Oravecz Imrével beszélget legújabb kötetükről, műhelytitkaikról és alkotói terveikről.

Nagy sikernek örvend idén is az Olvasd el, és játssz velünk! elnevezésű vetélkedő, amelyre több mint 300 csapat, azaz mintegy 1000 gyerek jelentkezett.

A vásáron a versenyzők találkozhatnak az olvasásra kijelölt kötetek szerzőivel, Bódi Attilával, Berg Judittal, Szabó Róbert Csabával és Zágoni Balázzsal.

A mintegy száz program zöme a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban és annak különböző termeiben zajlik, de lesznek könyvbemutatók, beszélgetések és előadások egyebek mellett az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban, a marosvásárhelyi várban és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

„Szatmárikum” a Harag György Társulat és közönsége szeretetkapcsolata

A Harag György Társulat és közönségének kapcsolata szeretetkapcsolat – talán eltűnt már lassan a többi erdélyi városból, de Szatmáron még létező a jelenség, hogy az emberek messziről felismerik a színészeket az utcán, nemcsak a magyarok, de a románok is.

„Szatmárikum” a Harag György Társulat és közönsége szeretetkapcsolata
2024. április 15., hétfő

Zene, zene, zene – Puccini méltatlanul keveset játszott klasszikusát mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera

Nagyszabású bemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera: Giacomo Puccini korai, méltatlanul keveset játszott operáját, a Manon Lescau című művét viszik színpadra.

Zene, zene, zene – Puccini méltatlanul keveset játszott klasszikusát mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera
2024. április 15., hétfő

Az Erdélyi Fejedelemség kincseit mutatják be a Csíki Székely Múzeumban

Fejedelmek aranya – Uralkodói reprezentáció Erdélyben címmel időszaki kiállítás nyílik kedden, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) hétfőn az MTI-t.

Az Erdélyi Fejedelemség kincseit mutatják be a Csíki Székely Múzeumban
2024. április 13., szombat

Kilencvenedik születésnapján köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt a Nemzeti Színház társulatának tagját Budapesten.

Kilencvenedik születésnapján köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét
2024. április 13., szombat

Amikor a román király nem kért a magyar bakából – Aranyosszéki katonák történetei kötetbe fűzve

Könyv látott napvilágot arról, hogy a katonaság milyen mértékben és formában szólt bele a 20. században az aranyosszéki egyének, családok, kisközösségek életébe, milyen traumákat, tapasztalatokat, emlékeket hagyott maga után.

Amikor a román király nem kért a magyar bakából – Aranyosszéki katonák történetei kötetbe fűzve
2024. április 11., csütörtök

Száz év erdélyi versei – Zilahon tart irodalmi rendezvényt szombaton az Aradi Kamaraszínház

E-LÍRA 100 – válogatás száz év erdélyi magyar költészetéből címmel tart előadást szombaton Zilahon az Aradi Kamaraszínház.

Száz év erdélyi versei – Zilahon tart  irodalmi rendezvényt szombaton az Aradi Kamaraszínház
2024. április 11., csütörtök

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélték oda a vásárhelyi Látó folyóirat által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélte a szakmai kuratórium az idén alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be csütörtökön a Látó szépirodalmi folyóirat.

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélték oda a vásárhelyi Látó folyóirat által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat
2024. április 11., csütörtök

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján

Világot gyújt és rendet rak a vers, melenget vagy lehűt, bezsongat vagy vigasztal. A vers megváltó rés a mindennapok falán – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére a magyar költészet napja alkalmából László Noémi József Attila-díjas kolozsvári költő.

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján
2024. április 10., szerda

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben

Közismert erdélyi magyar képzőművészeket bemutató sorozat részeként Jovián György Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja „corpus inane” című kiállítását nyitják meg április 18-án a Liszt Intézet bukaresti központjában.

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben
2024. április 10., szerda

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson

A 80 éve született, 2021 februárjában elhunyt, Kossuth-díjas Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön, valamint a Hargita megyei Székelyszentmiklóson, ahol a költő a gyermekkorát töltötte.

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából  Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson