Csaknem tízezer látogató egy év alatt a Bernády-házban

„Képzőművészeti kiállítások, fotótárlatok, kisebbségi kollokviumok, vetélkedők, könyvbemutatók vonzották tavaly a marosvásárhelyieket a Bernády-házba, ahol több mint kilencezer látogató fordult meg” – számolt be Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnöke.

Antal Erika

2016. január 05., 11:412016. január 05., 11:41

Idén a tavalyi programot szeretnék folytatni, a látogatók számát növelni, és továbbra is színvonalas rendezvényeket szervezni – mondta a Bernády-ház 2016-os tervei kapcsán Nagy Miklós Kund. A múlt évben 12 képzőművészeti és 12 fotóművészeti tárlatnak adtak helyet, három nagy, országos elismertségű, kisebbségi témájú vitát szerveztek, két saját könyvet adtak ki, és mutattak be. „Ezt szeretnénk folytatni 2016-ban\" – mondta a Bernády-házat működtető alapítvány alelnöke.

Szerinte a képzőművészek számára a Bernády-házban szervezett kiállításon bemutatkozni fontos állomást jelent. Mivel a jelentkezők száma egyre nő, a kuratóriumnak nehéz a dolga, hogy kiválassza a legjobb alkotókat. Ugyanakkor a változatosságra is törekednek, az ismert alkotók mellett igyekeznek a pályakezdőknek is teret nyújtani a bemutatkozásra, vagy olyan művészeknek, akik Marosvásárhelyen még nem állítottak ki. Ebben a munkájában a kuratóriumot marosvásárhelyi, elismert művészek csoportja segíti. „Arra is törekszünk, hogy minél több kiállítást szervezzünk, de az is fontos, hogy a közönségnek legyen ideje megtekinteni ezeket a tárlatokat\" – mondta a kuratórium alelnöke.

Egy-egy tárlatot általában két–három hétig lehet látogatni, kivételes esetben egy hónapig. Az egyéni kiállítások mellett rendszeresen bemutatják a képzőművészeti alkotótáborokban készült alkotásokat, így kapcsolatot ápolnak a gyergyóalfalvi Vadárvácska táborral, a gyergyószárhegyi vagy a borospataki művészteleppel. Minden év tavaszán a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportja is bemutatkozik legújabb alkotásaival, illetve az idén első alkalommal a kolozsvári székhelyű festő- és rajztanárok egyesülete is kiállít a Bernádyban. „Műfajilag és stílusirányzatban is a változatosságra törekszünk\" – tette hozzá Nagy Miklós Kund.

Ami a könyvbemutatókat, szerzői esteket, előadásokat illeti, szintén előre be kell jelentkezni, sok az állandó, visszatérő vendég. A Bernády-ház is szervez saját rendezvényeket, úgynevezett „lyukas\" napot nehéz találni. „A huszonegyedik évébe lépő művelődési központ szeretné tartani a színvonalat, hiszen a vásárhelyi közönség nagyon aktív és színvonalas művészeti életet igényel\" – fogalmazott Nagy. A változásokról szólva elmondta, nemrég felújították a padlózatot, és lecserélték a hangosítást egy korszerű berendezéssel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat