Bukarestben, a kiadó működésének egykori helyszínén mutatják be a Kriterion több mint 50 éves történetét összegző kötetet

•  Fotó: Liszt Intézet Bukarest

Fotó: Liszt Intézet Bukarest

A legendás Kriterion Könyvkiadó több mint 50 éves történetét mutatja be a Kriterion 50+ kötet, amelyet a kiadó egykori működési helyszínén, a román fővárosban mutatnak be csütörtökön 19 órától – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Krónika

2023. november 22., 15:162023. november 22., 15:16

A Kriterion Könyvkiadó nevének jelentése mérce, mely a kiadó minőségi igényét hivatott kifejezni. A Bukarest székhellyel alapított Kriterion kiadó 1970. január 1-én kezdte meg munkáját. Megalakulásától jelentős szerepet vállalt a román–magyar közös könyvkiadásban, a romániai magyar irodalom, a művelődés és a különböző tudományágak eredményeinek közvetítésében. A könyvek jelentős részét Kolozsváron, kisebb részét Bukarestben, Nagyváradon és Temesváron nyomtatták.

A Kriterion 50+ szerkesztőinek eredeti elképzelése az volt, hogy dokumentumfilm készül a kiadó fennállásának 50. évfordulójára, melyhez 2018-ban interjúsorozatot vettek fel. A közbejött fejlemények, elsősorban a világjárvány nem tette lehetővé a film elkészültét,

ezért az elkészült interjúkat kötetbe rendezték, így állítva emléket a kiadó 50. évfordulójának. A kötet 13 interjút, a kiadó (egykori) munkatársaival, illetve szerzőkkel, grafikusokkal, családtagokkal készített beszélgetéseket tartalmaz, amely által az olvasó alaposabban megismerheti a Kriterion Könyvkiadót mint sajátos, a maga nemében egyedülálló intézményt, emellett szubjektív visszaemlékezések révén képet alkothat a könyvkiadói viszonyokról. Az interjúkat H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója, Simonffy Katalin televíziós szerkesztő, rendező és Mosoni Emőke, a Román Televízió Magyar Adásának főszerkesztője készítette.

A bukaresti könyvbemutatón jelen lesz H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója, aki 1990-től vezeti a kiadót,

valamint Diatcu-Schmidt Helén és Nedelcu Octavia, a Kriterion szerkesztői.

korábban írtuk

Árkossy István kolozsvári festőművész, grafikus, író kapja a Kriterion-koszorút
Árkossy István kolozsvári festőművész, grafikus, író kapja a Kriterion-koszorút

Árkossy István kolozsvári festőművész, grafikus, írót tüntetik ki idén a Kriterion-koszorúval.

korábban írtuk

Kriterion: az erdélyi magyarok számára a könyvet jelentő márkanév
Kriterion: az erdélyi magyarok számára a könyvet jelentő márkanév

A Kriterion Könyvkiadó múltjáról szóló kötetet mutatták be szerdán, a Kolozsvári Magyar Napok első napján. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van