„Honosítási garancia”: Kenéz Ferenc nagyszalontai születésű költő kapta az Arany János-díjat

Kenéz Ferenc 1944-ben született Nagyszalontán, a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetem román–magyar szakos hallgatója 1964 és 1967 között. 1968-tól 1983 szeptemberéig a bukaresti Munkásélet kolozsvári szerkesztője, 1983-tól 1987-ig az Utunk szerkesztője. 1989 márciusában áttelepült Magyarországra, ahol a Magyar Nemzet munkatársaként működött, majd az Esti Hírlap kulturális rovatát szerkesztette. 1965-ben közölt először az Utunkban, 1968 elején már meg is jelent Forrás-kötete, a Fekete hanglemezek. Az egyetemi évek alatt a Gaál Gábor Kör járult hozzá költői hangja megtalálásához, bár kortársaitól, a Forrás második nemzedékének lírikusaitól már kezdettől fogva némiképpen különbözött. A közéletiség nála nem patetikusan, hanem már-már próza-tárgyszerűen jelentkezett, a hétköznapi magánemberi gondok megnevezésével, végiggondolásával.

A Magyar Napló kiadónál jelent meg A visszaírt betű - Válogatott versek (1972-2018) című kötete. Amint a könyv ismertetőjében olvasható, Kenéz Ferenc úgy lett költő, úgy vált egy tagadhatatlanul egyéni, senkivel össze nem téveszthető költészet birtokosává, hogy valójában nem akart (a hagyományos értelemben) költő lenni. Azt égette billogként magára – s ettől sohasem szabadult –, hogy kíméletlen fogalmazással, egyéniségét csaknem fejszével faragva, a költészetet nem szakmai, hanem „élettani kérdésként” élje meg. Szülővárosa, Nagyszalonta, számára olyan hely volt, „ahonnan az ember repülni kívánkozott”. E líra nehezékét – amelynek révén, paradox módon szárnyalni is tud – valójában a szociografikus valóság adja.