Az író hagyatékát ápolják

A Sütő András Baráti Egyesület marosvásárhelyi közgyűlésén a Sütő-kéziratok utóéletének ismertetése mellett szó esett arról a kezdeményezésről is, miszerint utcát neveznének el a pusztakamarási íróról. Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről és Debrecenből is érkeztek értelmiségiek a Nagy Pál irodalomtörténész elnökletével megalakult Sütő András Baráti Egyesület első közgyűlésére Marosvásárhelyre.

Gazda Árpád

2008. június 23., 00:002008. június 23., 00:00

A szervezetet az elnökkel együtt Borbély László politikus, Demeter József szászrégeni református lelkész, Gálfalvi Zsolt publicista, Kincses Előd ügyvéd, Szalkay József közgazdász és Székely Emese tanár, iskolaigazgató hozta létre. „Arra gondoltam, kellene egy közösség, amely élteti a sütői hagyatékot, hogy az ne egy szép múzeumba kerüljön be, és ott porosodjon, hanem elevenen maradjon meg a köztudatban. Ugyanakkor minden eszközzel támogatni szeretnénk a mezőségi gyerekek magyar nyelvű oktatását, és azt is kezdeményezzük, hogy utcákat, iskolákat nevezzenek el az íróról, szobrot állítsanak neki a magyarlakta településeken” – mondta el a Krónikának Demeter József református lelkész, az író unokatestvére, az egyesület kezdeményezője. Az író emlékére létrehozott egyesületnek bárki tagja lehet, aki elfogadja annak célkitűzéseit, tagsági díj nincs.
Berta Zoltán debreceni egyetemi tanár, irodalomkritikus Sütő András sajátos látásmódú, biblikus stílusú, világirodalmi jelentőségű színdarabjait és műfajteremtő szerepét emelte ki. Cs. Nagy Ibolya debreceni szerkesztő, irodalomkritikus beszámolója szerint a magyarországi Helikon kiadó elkezdte a teljes életmű kiadását, az első kötet már meg is jelent. Cs. Nagy Ibolya Ablonczy Lászlóval, a Sütő-monográfia írójával szerkesztette Sütő András utolsó, a Hétvégi hajrában című publicisztikakötetét. A Kossuth Egyetemi Kiadónál megjelent könyv szerkesztésében még maga a szerző is részt vett. Először Debrecenben neveztek el utcát a pusztakamarási íróról, Advent a Hargitán című drámáját pedig hamarosan bemutatják Írországban – tájékoztatta a jelenlevőket a debreceni szerkesztő. Nagy Pál szerint az író népszerűsége nem csökken, bár életében és halála után is lejárató kampányok folytak ellene. Borbély László politikus ígérete szerint hamarosan hivatalosan is kezdeményezik, hogy Marosvásárhelyen utcát nevezzenek el Sütő Andrásról.
A közgyűlésen bemutatták Székely Ferenc az erdőszentgyörgyi iskolaközpont könyvtárosa, Sütő András unokatestvére által összeállított Nyolcvan nyugtalan esztendő című kötetet is, amely az író nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen elhangzott méltatásokat tartalmazza.

Máthé Éva

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás