Az alkotók: Láng Dániel, Adorjáni Panna és Ferencz Áron
Fotó: Oláh Eszter
Auditív és vizuális ingerekkel dúsított utazásra csalogatta a közönséget a csütörtök esti Rezonanciák. Valamilyen formában című zenei performansz, amelynek útikalauzai Ferencz Áron, Láng Dániel, Páll András és Adorjáni Panna voltak.
2021. augusztus 20., 15:142021. augusztus 20., 15:14
2021. augusztus 22., 18:202021. augusztus 22., 18:20
Azok számára, akik a tömegből kiszakadva, bensőségesebb koncertélményre vágytak a Kolozsvári Magyar Napokon, tálcán kínálta magát a Tranzit Házban szervezett csütörtök esti, vetítéssel egybekötött zenei performansz.
A Rezonanciák. Valamilyen formában címet viselő zenei kísérlet Ferencz Áron, Láng Dániel és Páll András kezei alatt, illetve Adorjáni Panna közreműködésével jött létre.
A ritmus-kavalkádot hallgatva egy újságíró gondolata valami hasonló lehet: milyen kár, hogy az este során szerzett hang- és élménycsomag szavakká nehezen formálható. Mi most mégis kísérletet teszünk rá.
A Tranzit Házba érkezve, a térben egy szőnyegen összetömörített hangszercsomag– mindenféle ütős hangszerek, klasszikus gitár – és egy nem föltétlenül megszokott koncertfelállás fogadott, amelyben a gitáros a közönségnek háttal, zenésztársai felé fordulva helyezkedett el. A zenészek által bezárt háromszög csak addig hatott szokatlanul, amíg a koncert elkezdődött, hiszen onnan kezdve a köztük zajló, érzékeny kommunikáció vette át a helyet, amely már önmagában elvarázsolhatta a közönséget: a három zenész jelenléte és magasan hangolt egymásra figyelése egy színházi előadáshoz hasonló légkört teremtett a térben.
A közönség pedig valóban izgatottan várta a zenei performansz alakulását. Az est első felében lassan, fokozatosan épültek egymásra a hangok. Kívülről figyelve, a közös alkotás zenei laboratóriumként hatott, amelyben a zenész-vegyészek aprólékos műgonddal adagolták az összetevőket. Eredményesen: a ritmus és a dallamok elérték a célzott receptorokat és jólesően olvadtak a hallgatóság mélyen szunnyadó sejtjeibe.
Nem csak auditív ingerek, vizuális hatások is érték a jelenlevőket, amelyeket Adorjáni Panna biztosított. Néhol a zenével egybehangoltan, máskor épp abból kiszakadva, homokból készült rajzokat készített a szemünk láttára, melyet a vászonra vetítve követhettünk végig. Az alkotás élőszerűsége is különös erővel hatott, főleg egy ennyire hosszú megvonási időszak után, amelyben kevés lehetőségünk volt közvetlen közelből tapasztalni valami egyszerit és megismételhetetlent.
Aztán hirtelen kinyílt a kör és az alkotók közös zenélésre hívtak, arra kérve, tapintsuk ki pulzusunkat, majd egyik kezünkkel képezzük le annak ritmusát. Másik kezünkkel a kilégzésre kellett hangot adni. A sok, különböző ütemben lüktető szívverés egyszerre közös hangorkánná alakult, amelynek disszonanciája valahogyan mégis összhangot és a pillanatba való megérkezést eredményezett.
A koncert második felében egy lenémított rövidfilm és Ferencz Áron dobbal követett párbeszédét hallgathattuk végig. A vásznon állatokat, emberi testrészeket és tájakat ábrázoló, rövid képkockák peregtek, egyes szám első személyben fogalmazott, belső monológ-szerű gondolatok kíséretében.
A zenei performanszot az alkotók hang drumon (acélból készült ütős hangszer szerk. megj.) játszott improvizációja zárta, majd a közönség kis ráadást is kaphatott, amelyet ki-ki kedve szerint csomagolhatott fel magának, útravalóként.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.
szóljon hozzá!