– magyarázta a költő.

Aki elárulta azt is, hogy egy olyan világban élünk, amikor folyamatosan megosztunk mindent, a boldogságot és a szörnyűséget egyaránt, és álmodni sem merte volna, hogy ilyen formában publikálhatja majd a verseit. Hiszen már azt is nehéz volt elhinnie, hogy a Korunk és a Helikon korábban „lehozta” őket.

„Én nem értek ehhez, én érzek ehhez” – vallotta a szerző az alkotói folyamatról. Hozzátéve, hogy ugyanazt teszi, mint a színpadon. Ugyanúgy jár körül egy-egy gondolatot vagy képet. Amikor jöttek a versek, hallotta a fejében a hangokat, és ezeket le kellett jegyeznie.

Arról is beszélt, hogy többek között Demény Péter és Kovács András Ferenc szerkesztették a kötetét. Amikor az első 10 verset átküldte Demény Péternek, ő azt javasolta, tegyen úgy, mint amikor a színpadon dolgozik, legyen mindegyik költeményben egy-egy titok. „És valóban, szeretem, ha minden megformált szerepemben van egy titok, amiről lehet, hogy csak én tudok és nem derül ki a nézők számára, de olyan érzése van az embernek, hogy még egy sor nincs leírva. Azzal a szemüveggel, amit ő rám adott, fél óra alatt túl voltam a szerkesztési folyamaton” – számolt be a színházi felkészülés és a szerkesztői munka összekapcsolásáról.

Ahogy Balázs Imre József fogalmazott, egy lélegzetvételű versek jelennek meg a kötetben, amelyek a telefonon nagyjából egy képernyőnyi hosszúságúak. Legutóbb azonban egy „kokett-szonettet” kapott Kézdi Imolától.

 – összegezte a költő a kötetét.

Ugyanakkor rengeteg személyes nyom található ebben a könyvben például, hogy kislánya rajzai is helyet kaptak benne. A kötetet egyébként Orosz Annabella illusztrálta.

Emellett a 200 vers közül végül egészen véletlenszerűen úgy sikerült válogatni 69-et, 3 ciklusra bontva, éppen akkor, amikor az édesapja 69 éves lett volna, és mivel ő volt a legnagyobb rajongója, így neki ajánlotta a könyvet.