A kolozsvári Gyufagyár utcában található kiállítótérben tekinthető meg a Monokróm történetek című kiállítás
Fotó: Deák Szidónia
Monokróm történetek – ez a címe annak a kortárs képzőművészeti kiállításnak, amely Debrecenből érkezett a kincses városba, és szeptember végéig tekinthető meg a Centrul de Interes elnevezésű kiállítótérben. A legnagyobb magyarországi képzőművészeti magángyűjteményből származó tárlatról Berszán Zsolt szervező beszélt a Krónikának.
2021. szeptember 10., 10:122021. szeptember 10., 10:12
Ipari környezetben első látásra minimalista, monokróm, vagyis egy szín árnyalataiból álló képek fogadják a látogatót, ha a kolozsvári Centrul de Interes kortárs művészeti térbe látogat. A Monochrome Stories. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény. Debrecen című, e hónap végéig látogatható kiállítás a legnagyobb magyarországi képzőművészeti magángyűjteményből mutat be válogatást a kincses városban. A látogatók a monokróm festészet több mint negyven jeles képviselőjétől, köztük Marina Abramovićtól, Gerhard Richtertől vagy Sol LeWitt-től láthatnak alkotásokat a Gyufagyár utcai művészeti központ negyedik emeleti impozáns kiállítóterében. Berszán Zsolt, a kiállítás főszervezője megkeresésünkre elmondta, a tárlat a művészeti központ korábbi kiállításaihoz hasonlóan egy csereprogram keretében valósul meg.
A Monochrome Stories Debrecen város önkormányzatával és az alföldi városban található Modern és Kortárs Képzőművészeti Központtal együttműködésben jött létre. Berszán hozzátette,
A csereprogram második része jövőben valósul meg, a tervek szerint Debrecenben egy válogatást láthatnak majd az érdeklődők a Centrul de Interes műtermeiben alkotó vagy e térben bemutatott kolozsvári művészek képeiből – fejtette ki Berszán Zsolt. Hozzátette, a tárlat szeptember 28-ig látogatható a kincses városban, eddig több mint ezren tekintették meg – mondta el Berszán Zsolt. A kiállításon látható, absztrakt kísérletként ható alkotásokat leginkább a geometriai alakzatok és erőteljes színhasználat játéka jellemzi, arra késztetve a nézőt, hogy alaposan szemügyre vegye a képek felületét, megfigyelje az ecsetkezelést és más technikákat.
„A monokróm festészet nagyon érdekes, mert látszólag csak szín, de valójában sokkal több. Most ez adja a külföldi anyag karakterét” – fejtette ki Antal Péter, a gyűjtemény tulajdonosa a Kolozsváron bemutatott tárlat darabjairól. A kiállítás premierként mutat be munkákat többek között Moholy-Nagy László, Maurer Dóra, Erdélyi Gábor, Feledy Gyula Zoltán, François Fiedler, Jakob Gasteiger, Johannes Girardoni, Marcia Hafif, Simon Hantaï, Yuko Sakurai, Robert Schaberl, Dieter Villinger, Herman de Vries, Herbert Zangs és Károlyi Zsigmond magyarországi és nemzetközi művészektől. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény története az 1920-as évekig nyúlik vissza, amikor Lusztig Sámuel zsidó derecskei kereskedő elkezdett képzőművészeti munkákat vásárolni az akkori kortárs művészektől.
A kezdetekben Antal Péter a nagyapja szellemiségét vitte tovább, a magyarországi progresszív alkotók munkáit vásárolta, elsősorban közvetlenül a művészek műterméből, ezzel alapozva meg a gyűjtemény 20. századi magyar festészeti vázát. Később saját elképzelése alapján alakította tovább a gyűjteményt. Úgy gondolva, hogy a gyűjtemény magyar vonatkozásban kerek és egybefüggő, egyre inkább a nemzetközi, neves művészek által készített munkák felé fordult. „Ez nálam mindig érzelmi alapon ment.
– mondta el Antal Péter a gyűjtemény összeválogatásának mikéntjéről. Jelenleg a gyűjtemény több mint ötezer műalkotást számlál, ezzel az egyik legnagyobb magyarországi magángyűjteménnyé nőtte ki magát. A nagyapja iránti elismerés és tisztelet kifejezéseképpen nevezte el Antal Péter a gyűjteményét Antal–Lusztig-gyűjteménynek.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!