Akció a házasság hetére a Kolozsvári Magyar Operában

Akció a házasság hetére a Kolozsvári Magyar Operában

Fotó: Szabadi Péter

Kedvezményes jegyárakkal várja a házaspárokat a házasság hete alkalmából a Kolozsvári Magyar Opera. Giuseppe Verdi csütörtökön 18.30-tól sorra kerülő, A haramiák című operájára két személyre összesen 10 lejért válthatnak jegyet a házastársak. 

Krónika

2014. február 10., 19:232014. február 10., 19:23

Az idén hetedik alkalommal megszervezett házasság hete elnevezésű rendezvénysorozat február 9. és 16. között zajlik. Az Angliából indult kezdeményezés célja, hogy minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét.

„A házasság és a család olyan pozitív érték, amelyre a Kolozsvári Magyar Opera az évad során többször felhívja a közönség figyelmét olyan programok szervezésével és kedvezmények ajánlásával, mint a Családbarát opera program, Nagyszülők és unokák program vagy a Házasság hete az operában program” – olvasható a kolozsvári dalszínház közleményében.

A haramiák egyébként a második darabja a Kolozsvári Magyar Opera és a budapesti Magyar Állami Operaház együttműködése eredményeképpen bemutatott Verdi-trilógiának, amelyet a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából vittek színre. A német drámaíró, Schiller műveire komponált, méltatlanul keveset játszott Verdi-operákat Kolozsváron december 6–7–8-án mutatták be, mindhármat országos premierként. Mivel a produkciókban több intézmény művészei működnek közre, nehézkes az egyeztetés, így az idei évadban most utoljára lehet látni A haramiákat.

A trilógia másik két darabja, a Szent Johanna és a Luisa Miller, előbbit február 6-án láthatta utoljára ebben az évadban a közönség, utóbbit májusban tűzi műsorra a társulat. A csütörtöki produkcióban ismét színpadra állnak olyan neves vendégművészek, mint Hector Lopez (Kolozsvári Román Nemzeti Opera), Massányi Viktor, Egyed Apollónia, Daróczi Tamás és Jekl László (Magyar Állami Operaház). Vezényel Kulcsár Szabolcs, az előadás rendezője pedig a budapesti Göttinger Pál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Száz év erdélyi versei – Zilahon tart irodalmi rendezvényt szombaton az Aradi Kamaraszínház

E-LÍRA 100 – válogatás száz év erdélyi magyar költészetéből címmel tart előadást szombaton Zilahon az Aradi Kamaraszínház.

Száz év erdélyi versei – Zilahon tart  irodalmi rendezvényt szombaton az Aradi Kamaraszínház
2024. április 11., csütörtök

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélték oda a vásárhelyi Látó folyóirat által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélte a szakmai kuratórium az idén alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be csütörtökön a Látó szépirodalmi folyóirat.

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélték oda a vásárhelyi Látó folyóirat által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat
2024. április 11., csütörtök

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján

Világot gyújt és rendet rak a vers, melenget vagy lehűt, bezsongat vagy vigasztal. A vers megváltó rés a mindennapok falán – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére a magyar költészet napja alkalmából László Noémi József Attila-díjas kolozsvári költő.

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján
2024. április 10., szerda

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben

Közismert erdélyi magyar képzőművészeket bemutató sorozat részeként Jovián György Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja „corpus inane” című kiállítását nyitják meg április 18-án a Liszt Intézet bukaresti központjában.

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben
2024. április 10., szerda

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson

A 80 éve született, 2021 februárjában elhunyt, Kossuth-díjas Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön, valamint a Hargita megyei Székelyszentmiklóson, ahol a költő a gyermekkorát töltötte.

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából  Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson
2024. április 09., kedd

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap George Lucas, a Csillagok háborúja-sorozat rendezője május 25-én, a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén – jelentették be kedden a szervezők.

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon
2024. április 09., kedd

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok

Közkívánatra Agócs Gergely néprajzkutató tart interaktív képzést április 29–30. között a torockói Duna-Házban. A Magyar népmese – hagyományos mesemondás című foglalkozást elsősorban, de nem kizárólag pedagógusoknak ajánlják.

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok
2024. április 09., kedd

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum

Japán sztrájkot hirdetett a Csíki Székely Múzeum, csatlakozva a CulturMedia – Kulturális és Média Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség tagja által elindított országos tiltakozáshoz.

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum
2024. április 09., kedd

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön

Süli Attila magyarországi történésznek a Gábor Áron, a székely nemzet legendás hőse című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében április 11-én, csütörtökön 18 órától.

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön
2024. április 09., kedd

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján

Újra költészetnapi verssétát szervez a nagyváradi Szigligeti Színház a tavalyi rendezvény nagy sikerére való tekintettel – közölte a társulat.

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján