Ady Endre, az emberi lét minden jelentős területének költője édesanyjával
Fotó: Székely Aladár/archív
Ökumenikus istentisztelettel és Marosán Csaba kolozsvári színművész pódiumműsorával emlékeznek Ady Endrére szülőfalujában, Érmindszenten szombaton 11 órától – közölte a szervező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
2021. november 19., 09:322021. november 19., 09:32
Az érmindszenti (Adyfalva) református templomban, majd a költő szülőházának kertjében tartják a rendezvényt a járványügyi szabályok betartásával. A megemlékezés nagy részéhez a résztvevőknek fel kell mutatniuk az oltásigazolást, a helybeli református templom az egészségügyi előírások szigorú betartása mellett 60–65 személynél többet nem tud befogadni.
A vártnál népesebb érdeklődés esetén a szervezők igyekeznek hangosítóval biztosítani, hogy a templomon kívül rekedtek is figyelemmel kísérhessék az előadóművész várva várt műsorát. A templomi programot követően az Ady-emlékház udvarán álló szobor előtt Marosán Csaba néhány Ady-költeményt mond el, majd koszorúzással zárul az idei főhajtás.
Az érdeklődők népes táborát vonzották az évek során az érmindszenti zarándoklatok, ennek lesz a folytatása a mostani rendezvény, amely méltó és értékes programja kíván lenni a szülőföld Ady-kultusza éltetésének.
Ady Endre 1877. november 22-én született a Bihar megyei településen, Budapesten hunyt el 1919. január 27-én. A huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjeként, a magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakjaként tartják számon. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!