2007. július 13., 00:002007. július 13., 00:00
A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében létrejövő rendezvényen természetesen a régizene hazai – kolozsvári, bukaresti, brassói, baróti, sepsiszentgyörgyi és helybéli – művelői is jelen lesznek. Az először 1980-ban megrendezett fesztivál idén meglehetősen szűkös támogatásban részesült, a hangversenyek száma kevesebb a tavalyinál – azonban így is sokszínű a program, napi három-négy esemény közül válogathatnak az érdeklődők. A szervezők szerint érdekesnek ígérkezik Mary Collins brit táncművész és koreográfus két előadása, valamint Kobzos Kiss Tamás és Erdal Şalikoglu második közös lemezének bemutatója. Kiemelt esemény lesz továbbá a franciaországi Les Basses Réunis együttes csellószonáta-hangversenye, amelyet egy közép-európai turné során adnak elő Csíkszeredában. A fesztivál nyitó- és zárókoncertjének egyaránt a csíksomlyói kegytemplom ad helyet: vasárnap 11.30-kor a kolozsvári Schola Gregoriana Monostorinensis, július 22-én 20 órakor pedig a Csíki Kamarazenekar lép fel. A régizenei napokat minden este „házi zenélések” zárják a Hargita Vendégváróban.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.