2011. január 31., 09:512011. január 31., 09:51
Nagy Lajos nemzetközi hírű fotóművész a megnyitón elmondta: a kiállított képek a témaválasztás tekintetében nagyon változatosak, hiszen többek között a Rétyi Nyírben fényképezett gurgyalagpár, a csernátoni kovács, sőt még egy „repülő” motorkerékpáros is szerepel rajtuk. Kovács László Attila, a klub elnöke elmondta, négy évvel ezelőtt a klub azért alakult csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi és brassói aktív fotósok részvételével, hogy tagjait segítse az érvényesülésben, hogy minél több országos és nemzetközi kiállításon vehessenek részt.
A múlt évben alig akadt olyan országos fotókiállítás, ahol a díjazottak között nem voltak ott a klub alkotói. A csapat 2010-ben a romániai fotóklubok versenyén a fődíjat, a Román Kupát, idén pedig az aranyérmet nyerte el. Az évértékelő fotókiállításon az alkotók kedvenc munkái mellett megtekinthető a 10 fotóból álló portrésorozat is, amelylyel az aranyérmet nyerték.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.