A valóság sokkolóbb egy forgatókönyvnél – 80 ezren a szebeni Astra dokumentumfilm-fesztiválon

•  Fotó: Facebook/Astra Film Festival

Fotó: Facebook/Astra Film Festival

Nemcsak a világban rejlő lehetőségek sokszínűségét igyekezett felvillantani a vasárnap zárult nagyszebeni Astra nemzetközi filmfesztivál, de az innovatív technológiák bemutatásával a „másság”, az újszerű mozizás lehetőségét is megteremtette – mondta el a több mint 80 ezer nézőt vonzó, dokumentumfilmeket felvonultató szemle művészeti igazgatója, Kató Csilla.

Kiss Judit

2017. október 25., 13:442017. október 25., 13:44

Egyre népszerűbbé válik a nagyszebeni Astra nemzetközi filmfesztivál, amely idén is, akárcsak 24 éven keresztül, a világ sokszínűségét igyekezett felvillantani a dokumentumfilmeken keresztül – mondta el a Krónikának Kató Csilla, a vasárnap zárult hétnapos szemle művészeti igazgatója.

A fesztiválon több mint 80 ezren vettek részt, 130 filmet vetítettek a város történelmi központjában 9 helyszínen, számos kerekasztal-beszélgetés, koncert gazdagította a programot.

Kupolamozi és teljes körű virtualitás

A fesztivál mottója az volt, hogy „an immersive experience of real and virtual reality”, vagyis „a valóság és virtuális valóság lebilincselő megtapasztalása”. Kató Csilla úgy fogalmazott, a világban rejlő lehetőségek milliónyi arcát igyekezett felvillantani a szemle, amely az innovatív technológiák megmutatása révén is egyfajta „másság”, az újszerű mozizás megélésének lehetőségét teremtette meg. A Főtéren kupolamozi működött, amelyben fekve lehetett nézni a „félgömb formában készített” filmeket.

Idézet
Az úgynevezett fulldome technikával készült képsorok mintegy körülölelik a nézőt, jóval erőteljesebb a hatásuk, mint a hagyományos vászonra vetített alkotásoknak.

VR-technikával készült, a nézőt teljes mértékben, minden oldalról a virtuális valóságba invitáló alkotásokat is vetítettünk, amelyek bizonyos mértékben interaktivitást is hordoznak: a néző mozdulatainak megfelelően változhat a vetített környezet” – mondta el a művészeti igazgató.

•  Fotó: Facebook/Astra Film Festival Galéria

Fotó: Facebook/Astra Film Festival

Hozzátette, a fulldome filmeket felvonultató kupolamozit az Astra keretében szervezett ifjúsági- és gyerekfesztiválon láthatták az érdeklődők, csak erre 23 ezer jegy kelt el öt nap alatt: a környékbeli falvakból is buszokkal jöttek iskolások, hogy megtekinthessék a speciális technológiával vetített, 20–40 perces dokumentumfilmeket és rajzfilmeket.

A VR-technika még újnak számít Romániában, így ez iránt is óriási volt az érdeklődés.


„Az Astra profiljához illeszkedik, hogy nem a tévéből, a Discovery Channel-szerű adókról ismert dokumentumfilmeket sorakoztat fel. Szeretnénk, ha a gyerekek is tudatában lennének annak, hogy a dokumentumfilmekből kibontakozó valóság sokszor meghökkentőbb, mint a fikciós filmek üzenete. A modern technológiák, filmes formátumok sokszínűsége és játéka is illeszkedett a szemle küldetéséhez:

Idézet
az Astra programja már több mint két évtizede azt mutatja meg, hogy maga a valóság sokkal fantáziadúsabb, és sokkolóbb lehet, mint amit a forgatókönyvírók ki tudnak találni. Sőt maga a mozi is lehet félgömb alakú, és a film lehet fekve nézendő”

– fogalmazott Kató Csilla.

Abszurd komédia a kommunista termelőszövetkezetben

A fesztivál kiválósági díjával tüntették ki Demián József operatőrt, rendezőt, akinek 1982-ben készült, Szivárvány léggömbök című fikciós filmjét telt ház előtt, nagy sikerrel vetítették le az alkotó jelenlétében. Ez volt egyébként a szemle egyetlen fikciós filmje az idén. A 35 évvel ezelőtt készült, a cenzúra által betiltott, csodával határos módon megmenekült kópián megmaradt alkotás szereplőinek nagy része amatőr színész, a dokumentarista megközelítés sok más eszközét is felhasználó film mára kordokumentum is.

Az Astra fesztivál kiválósági díját Demián József kapta, akinek 1982-ben készített filmjét vetítették le •  Fotó: Astrafilm.ro Galéria

Az Astra fesztivál kiválósági díját Demián József kapta, akinek 1982-ben készített filmjét vetítették le

Fotó: Astrafilm.ro

Az Ausztráliában élő Demián József a Román Televízió magyar adásának egykori szerkesztőjeként-bemondójaként ismert Józsa Erika férje. Kató Csilla elmondta, a kommunista rendszer abszurditásaira reflektáló, annak idején betiltott komédia iránt külföldi vendégek is érdeklődtek. A filmben egy mezőgazdasági termelőszövetkezet (CAP) fiatal vezetője sikeres farm létrehozásán munkálkodik, a kommunista rendszer, a pártutasítások abszurditásaiból fakadóan azonban millió akadályba ütközik.

Demián filmjének az Astra fesztiválon volt 35 év után a hivatalos premierje,

amelyen részt vettek a film szereplői, sőt a szervezők elhívtak hatvan egykori termelőszövetkezet-vezetőt is – mesélte Kató Csilla.

Nagyszeben történelméről szólt a nyitófilm

A művészeti vezető kitért arra is, hogy a szemlén több ízben is levetítették a Nagyszeben történelmét a kezdetektől a jelenig ismertető, Sibiu825 című dokumentumfilmet, amely év elején készült el, és amelyet ő maga és férje, Dumitru Budrala, a fesztivál alapítója, igazgatója készített – ez az alkotás nyitotta meg az idei Astrát.

„Az volt a célunk, hogy a dokumentumfilm révén ismertessük meg a nézőkkel a város történelmét, tavaly volt az évfordulója annak, hogy Nagyszebent 825 éve említették először írásban.

Idézet
Az Astra küldetéséhez tartozik az is, hogy felhívjuk a figyelmet: fontos megismerni a nagyvilágot, de előbb illik tisztában lenni annak a helynek a történetével, ahol élünk.

Ezt célozzuk a dokumentumfilmmel, amelyet 5000 gyerek és felnőtt látott a szemlén” – mondta Kató Csilla.

Egyház és ördögűzés kapcsolata a díjnyertes filmben

A szemle díjait szombaton osztották ki a Thalia színházban. A Nemzetközi, Közép- és Kelet-Európai, Romániai, Rövidfilm és DocSchool elnevezésű versenyszekciókban összesen 57 film szerepelt.

•  Fotó: Facebook/Astra Film Festival Galéria

Fotó: Facebook/Astra Film Festival

Ezeket 13 tagú szakmai zsűri értékelte: Peter Biella, Vassilis Economou, Leonard Kamerling, Artchil Khetagouri, Lemhényi Réka, Ionuţ Mareş, Bill Nichols, Kumjana Novakova, Christophe Postic, Alina Predescu, Ada Solomon, Michael Stewart és Corina Șuteu.

A legjobb külföldi dokumentumfilm díját a Federica Di Giacomo rendezte olasz–francia, Libera Nos (Aki megszabadít a gonosztól) című alkotás kapta, amely szenzációhajhászat nélkül beszél a katolikus egyház, a hit, az ördögűzés bonyolult kapcsolatáról.

A legjobb kelet-közép-európai film a lengyel Anna Zamecka Communion (Elsőáldozás) című filmje lett, amely a zsűri indoklása szerint erőteljes audovizuális filmnyelvvel invitálja a nézőt egy empatikus utazásra.

A legjobb román dokumentumfilmnek járó elismerést Radu Jude Țara moartă (Halott ország) című alkotásának ítélték oda, amely innovációs megoldásaival feszegeti a dokumentumfilm határait. Jude 88 perces produkciója egy dokumentarista esszé az antiszemitizmus kibontakozásáról Romániában. Több száz fényképből készült, amelyeket a rendező a két világháború között aktívan tevékenykedő sloboziai fényképész, Costică Acsinte hagyatékából válogatott. A fényképeket Emil Dorian zsidó származású orvos naplójából vett szövegekkel és a 30–40-es évek propagandafilmjeinek zenéjével egészíti ki a rendező.

A legjobb diákfilmnek járó díjat Emi Buchwald Education (Nevelés) című alkotása kapta: a film perspektívája a gyermekarcok mikrokozmoszától az otthonok és szülők tágabb horizontjáig terjed, és egy egész univerzumot fog át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken