hanem valójában életmódot jelent, s ami ezzel még képbe kerül, az már nem is fér el az asztalon. És most képzeljük el, hogy mindaz, ami a magyar kultúra kapcsán nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak azonnal eszünkbe jut, Moldvában szinte teljesen ismeretlen. Megvalósult ugyan Tatros várában a reneszánsz kor hajnalán egy bibliafordítás – az első magyar bibliafordítás! – de aztán több évszázados török hódoltság jött, és itt nem hirdették Isten Szent Igéjét anyanyelven a protestáló prédikátorok, nem voltak hitviták, véreiket felkaroló bőkezű mecénások, iskola-alapítások sem, sem messzi országok egyetemeit járó, majd hazatérő vándordiákság, felvilágosodás, nemzeti emancipáció, nemzeti romantika, szabadságharcok. Vagyis mindaz, ami révén a Kárpát-medencei magyarság erős nemzetté összeforrni képes volt.

nem alakult ki a modern Európára jellemző pontos jelentésű szakfogalmakkal operáló kritikai szemlélet, ellenben az emberek ma is hittel vallják, hogy amit gondolnak, mondanak, tesznek vagy nem tesznek, azzal el kell majd számoljanak az utolsó ítélet napján.

de azt évszázadokon keresztül, sokszor és sokféleképpen, egyénileg és közösségileg is.

Az emberek pedig megpróbálnak mindenféle körülmények között életben maradni, hát beolvadnak vagy elmenekülnek, így megy ez emberemlékezet óta, semmiféle harcnak nem látják értelmét, a győzelemben nem hisznek.

Másik véglet, a zavarba hozó és tapintatlan szánakozás: szerencsétlen nép szerencsétlen gyermekei, rettenetesen tragikus, ahogy elbánt veletek a történelem, tatárok, törökök, oroszok, románok… Na, de most majd mi megmentünk!

a csodálatos balladakincs, dallamok és szövegek mesés gazdagsága, archaikus virág- és istenes énekek, apokrif magyar nyelvű népi imádságok, furulya- és kobozmuzsika, sajátos hegedűjáték, részben keleti, részben nyugati eredetű közép- és reneszánsz kori, egykoron a királyi udvarokban táncolt, de a hatalmas újdonság-dömping miatt mára szinte minden más európai kultúrtájról eltűnt körtáncok, a rendkívül régies lepelszoknyás népviselet, a szövés, hímzés, a földből való építkezés, a gyógyfüvek, gyógyító ráolvasások és a savanyú ételek tudományának kimeríthetetlen tárháza, és/de legesleginkább az a lelkület, ami mindezt áthatja és körüllengi, ami ezeknek az embereknek sajátja! A ma is élő, megismerhető középkori kultúra, a Halotti beszéd és könyörgés nyelvezete és lelkülete itt van! Még! Bár nem tudatos, nem szándékosan őrzött módon, hanem „csupán”, mert itt ez így szokás.

az akkor is összeköt vele, ha szavát nem értjük, nem azért, mert nem magyarul beszél, hanem talán éppen azért, mert ő tényleg magyarul beszél, nála a szavaknak még az eredeti értelme érvényes.

A bizalmát elnyerni azonban érthető módon nem könnyű, ki kell azt érdemelni, nagy türelemmel, szeretettel és a megértés igaz szándékával.

Mindezt felismerni, megismerni és a mindennapi műveltségünk, a mi közös magyar kultúránk részévé tenni újra olyan lenne, mint egy sokadik emeleten élőnek végre lejönni a földszintre, netán kijönni a csilláros-tükrös, újabban már inkább digitális-virtuális beltérből a virágos rétre. Ahol amúgy esetleg esik az eső, vagy fúj a szél, de aminek megismerése nélkül az a beltér, az az emelet csak egy alapjaitól elszakadt, ezáltal nem is teljes, és nem is teljesen érthető részlete az igazságnak.

– talán már azok a fentebb emlegetett mindennapi lövészárok-háborúink is másképpen néznének ki, mint amilyennek ma látjuk.