Fotó: Barabás Ákos
A megszokottnál korábban, szeptember 19-én kezdődik a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szervezett 8. dráMA kortárs színházi találkozó, amelyen egy hét leforgása alatt tizenkét előadásra, számos szakmai beszélgetésre és közönségtalálkozóra, valamint egy különleges éjszakai rendezvényre is várják az érdeklődőket.
2016. szeptember 12., 18:322016. szeptember 12., 18:32
Ezúttal a magyar dráma napja, szeptember 21. köré szervezték a székelyudvarhelyi dráMA kortárs színházi találkozót, amelyen tizenkét kortárs előadást nézhet meg a közönség – hangzott el a hétfő délelőtt tartott sajtótájékoztatón. A szervező Tomcsa Sándor Színház vezetősége azért döntött az időpontváltoztatás mellett, mert októberben rendezik a román színházi fesztiválokat, így eddig ritkán tudtak eljönni az udvarhelyi rendezvényre a román szakmabeliek.
Így a 8. dráMA fesztivált szeptember 19–24. között tartják. „Szeptemberben melegebb is van, a város a szebb arcát mutatja a találkozóra érkezőknek, ugyanakkor az egyetemisták is itthon vannak még” – magyarázta Nagy Pál színházigazgató, aki szerint idén nem az eddig megszokott találkozót tartják meg, ugyanis szeretné, ha fesztiváljellege lenne a programsorozatnak.
Milyen egy kortárs előadás?
„A kortárs színházi folyamatok elemzése a találkozó fő feladata” – mondta a sajtótájékoztatón Csurulya Csongor, a szervező teátrum művészeti vezetője. A színházi szakértők jövő csütörtökön kerekasztal-beszélgetésen is értekeznek arról, hogy mitől igazán kortárs egy szöveg és a belőle készült előadás. „Csak akkor lehet kortárs egy dráma, hogy ma élő szerző írta? Lehet egy klasszikus szöveget kortárs formában előadni? Egyáltalán milyen egy kortárs szöveg?” – sorolta azokat a kérdéseket, amelyekre választ szeretnének adni.
A rendezvényen az egyik legnépszerűbb erdélyi magyar drámaszerző, Székely Csaba Bánya-trilógiáját szerették volna bemutatni három különböző színház előadásában, de a bukaresti ACT Színház társulata nem tud eljönni a találkozóra, ezért a Bányavíz című produkció elmarad.
A rendezvény első napján a legismertebb és legjátszottabb román kortárs szerző, Matei Vişniec Madox – három éjszaka című darabját viszi színpadra a bukaresti Nottara Színház. Kedden a szerző másik, És a csellóval mi legyen? című darabját az András Lóránt Társulat és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közösen adja elő. Csurulya szerint ez különleges kísérlet lesz, hiszen az alkotók mozgásszínházi táncelőadássá formálták a kortárs szöveget.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Márai Sándor Béke Ithakában című művét mutatja be a fesztiválon, amivel Csurulya szerint azt a kérdést vetik fel, hogy pusztán attól lesz egy előadás kortárs, hogy a szerző még él vagy attól is, hogy amit alkot művészi szempontból ma is aktuális és friss. Radu Afrim Az ördög próbája című előadása is különleges lesz a művészeti vezető szerint, hiszen a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat improvizációiból alakult ki az előadás. Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című BBC-díjas előadását már tavaly is láthatták a nézők, ezúttal egy finnországi társulat adja elő Kozma Dávid rendezésében.
Éjszaka a színházban
A székelyudvarhelyi teátrum és a nagyváradi Szigligeti Színház által harmadszor meghirdetett dráMÁzat drámapályázat eredményeit is a fesztiválon hirdetik ki, a debüt és a drámaíró kategória nyertes pályázatait pedig az udvarhelyi társulat felolvasószínház formájában adja elő jövő szerdán – mondta el Demeter Kata dramaturg.
A rendezvényen Beczásy Áron rendező tart középiskolás diákoknak workshopot Matei Vişniec És a csellóval mi legyen? című drámája alapján. Idén is lehet találkozni az előadások alkotóival, többek között Barabás Olga és Radu Afrim rendezővel és Székely Csaba drámaíróval fognak beszélgetni a szakemberek.
Jövő pénteken a dráMA keretében a színház éjszakáját is megünneplik, éjfélkor az érdeklődők Székely Csaba MaRó című darabját tekinthetik meg a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház előadásában, de a produkció előtt és után is számos program vár a nézőkre. Az érdeklődők „kölcsönözhetik” a Tomcsa Sándor Színház művészeit, hogy elbeszélgessenek velük, lesz színházi kvíz és kincskereső, az épület mögött pedig streetball-vetélkedőt tartanak, de más meglepetéseket is ígérnek a szervezők.
A jövő hétfőtől szombatig tartó találkozóra összesen 25 darab bérletet bocsátott ki a Tomcsa Sándor Színház, ezek 100 lejbe kerülnek. Mivel a meghívott produkciók zöme stúdiótérben játszódik, legfeljebb 70-100 nézőt engednek be egy előadásra, így érdemes minél hamarabb megvásárolni a 10 és 20 lej közötti jegyeket.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!