A kolozsvári filmgyártás múltja, jövője

•  Fotó: Horváth László

Fotó: Horváth László

Filmalkotókról, a kolozsvári filmgyártás múltjáról és jövőjéről szerveztek kerekasztal-beszélgetést kedden a kincses városban. 

Bede Laura

2017. április 26., 18:452017. április 26., 18:45

Zágoni Bálint filmrendezővel, a Filmtett – Erdélyi filmes portál menedzserével és Zágoni Balázs íróval, filmes szakemberrel Katona Zs. József beszélgetett a Kolozsvár Társaság Fotó és film Kolozsváron elnevezésű sorozatának legutóbbi kiadásán.

A Zágoni testvérpár elmondta, a kincses városban 1913–1920 között működő, Janovics Jenő alapította filmstúdió a magyar és az egyetemes filmtörténet szempontjából egyaránt fontos műhely volt. Az intézetben létrejött alkotások 94 százaléka megsemmisült, ezért a kolozsvári filmgyárban ez alatt a hét év alatt készült több mint hetven játékfilm közül ma már csak négy tekinthető meg. Zágoni Bálint archív felvételek, képanyagok felhasználásával ismerteti a kolozsvári filmes műhely hétéves működését a Sárga Csikó nyomában című dokumentumfilmben. Az alkotást pár hete mutatták be a Duna World csatornán, és az első nyilvános vetítése a keddi beszélgetés keretében volt. A film rendezője beszámolt arról is, hogy az 1910-es évek derekán a Janovics Jenő színházigazgató által vezetett filmgyár több mint hatvan filmet mutatott be a legismertebb magyar színészek és a legjobb rendezők, operatőrök közreműködésével.

Janovics Jenő (Ungvár, 1872. december 8. – Kolozsvár, 1945. november 16.) színész, rendező, színigazgató, forgatókönyvíró kolozsvári színigazgatóként fontos szerepet játszott a Hunyadi téri színház építésében, illetve a nyári színkör kőszínházzá alakításában. Az első világháború előtt és alatt a magyar filmgyártás egyik úttörője volt filmgyártó és mozitulajdonos vállalkozóként, filmesztétaként, rendezőként és forgatókönyvíróként.

Kolozsváron kezdte rendezői pályafutását Korda Sándor, aki később sir Alexander Korda néven Angliában lett elismert rendező, és karrierje első éveiben az erdélyi városban dolgozott Kertész Mihály is, aki két évtizeddel később Michael Curtizként, az Oscar-díjas Casablanca rendezőjeként tett szert világhírnévre. Itt rendezett Garas Márton, itt játszotta egyetlen filmszerepét Blaha Lujza, Várkonyi Mihály és Berky Lili pedig a stúdió két legtöbbet foglalkoztatott színésze volt.

A kerekasztal-beszélgetésen a Zágoni Balázs által rendezett, Képzelt forradalom, avagy osztrák-magyar Románia című tényfeltáró-dokumentumfilmet is levetítették, az alkotás a román kommunista diktatúra megdöntését ismerteti. A kolozsvári és erdélyi filmgyártás jövőjével kapcsolatban a szakemberek nem túlságosan optimisták: szerintük itt jó képzések vannak, sok a tehetséges rendező, színész, viszont a technikai hiányosságok miatt kevesen maradnak itthon, nagyon sokan például Budapesten építik karrierjüket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten