A kincses város története képeslapokon: Andrei Klein páratlan gyűjteményéből nyílt kiállítás Kolozsváron

•  Fotó: Horváth László

Fotó: Horváth László

Kolozsváron, az Erdélyi Néprajzi Múzeumban nyílt meg csütörtökön az Andrei Klein gyűjtő Kolozsvárja címet viselő kiállítás. Az eredeti képeslapokból és Kolozsvár történetéhez kapcsolódó dokumentumokból álló gyűjtemény augusztus 26-ig látogatható.

Nánó Csaba

2018. július 27., 10:202018. július 27., 10:20

2018. július 27., 10:502018. július 27., 10:50

Az emberek többsége élete folyamán valamikor valamit biztosan gyűjtött vagy még mindig gyűjt. Persze keveseknél marad meg ez az a hobbi huzamosabb ideig, viszont nincs talán olyan gyerek, akinek fiókja egyik részében nem bújik meg néhány szép színes szalvéta, képeslap, apró-cseprő semmiségek. Felnőtt korunkban már kevés idő jut ilyen „haszontalanságokra” – elképzelni is alig tudjuk, hogy a gyűjtőszenvedély ennek ellenére mekkora lánggal éghet egyes embertársainkban.

Egyike az ilyen „csodabogaraknak” Andrei Klein, aki annyira megmaradt gyerekkori szenvedélye mellett, hogy – ahogyan ő fogalmaz – könnyebb megmondani, mit nem gyűjt, mint azt, hogy miket gyűjtött össze élete folyamán.

Kolozsvár egyik legjelentősebb gyűjtője egy nagyszerű válogatásban osztja meg a közönséggel eredeti képeslapokból és Kolozsvár történetéhez kapcsolódó dokumentumokból álló gyűjteményének legértékesebb és legreprezentatívabb darabjait.

A tárlat maga is egy olyan épületben kapott helyet, amely szerves része a kincses város történelmének, hiszen falai között – az egykori Redutban – koncertezett mások mellett Liszt Ferenc is. A kiállítás megnyitóján Andrei Klein munkásságát Tudor Sălăgean, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatója, Sebastian Goga, a Régi Kolozsvár Egyesület elnöke és Swartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke méltatta. Utóbbi – régi ismeretségükre is hivatkozva – elmondta, Klein olyan ember, „aki éjjel-nappal azon gondolkodik, mit gyűjthetne még”.

Andrei Klein •  Fotó: Horváth László Galéria

Andrei Klein

Fotó: Horváth László

Tisztelgés a mester előtt

A mogilevi lágerben, 1942. április 1-én született Andrei Klein csupán apja, Ernest Klein (1912–1995) szorgalmának és leleményességének köszönhetően élte túl élete első szakaszát. Ernest Klein intarziakészítő munkásságát az Erdélyi Néprajzi Múzeum 2014 tavaszán, A fa szerelmese című  kiállítás keretében mutatta be. Ugyanabban az évben jelent meg Andrei Klein tollából a Lea. A családom története című kötet, egy érdekfeszítő és felkavaró dokumentum a holokausztról és kommunizmusról, a zsidókról és a régi Kolozsvárról, az életről és életörömről.

Andrei Klein élete során – Romániában és Izraelben egyaránt – fotográfusként dolgozott. Egy olyan korszakban vette kezébe a fényképezőgépet, amikor a mesterséget ki-ki a mesterétől lopta el.

Klein mentora az a Szabó Dénes volt, aki évtizedekig Kolozsvár egyik legjelentősebb fotográfusának számított. A tárlat megnyitóján Klein úgy emlékezett mesterére, mint aki nagyon szerette Kolozsvárt, de a város mára elfeledte a kiváló fényképészt.

„Itt az ideje, hogy emlékezzünk rá, aki igazi művész és barát volt, ugyanakkor egy nagyszerű ember” – mondta Klein. Évtizedekig Szabó Dénes volt az, aki a színházak, az opera művészeiről a legjobb fotókat készítette, és ő vezette sokáig Kolozsvár egyik kiemelkedő fotóstúdióját, a Fotofilmet is. A kiállítás az ő munkásságának is emléket állít egy fénykép-, illetve dokumentum-válogatással. 

•  Fotó: Horváth László Galéria

Fotó: Horváth László

Egy szelet múlt

„Szeretem Kolozsvárt, s mindennap örülök annak, hogy úgy döntöttem, itt akarok élni!” – vallja Andrei Klein, és ez gyűjteményének tematikáján is jól látszik.

A néhány ezernyi darabot számláló, legjelentősebb kolozsvári képeslapgyűjteményként számon tartott korpuszból kiválasztott mintegy 1000 képeslap Kolozsvár történetének több mint egy évszázadát felöleli.

A képeslapok mellett a kiállításban látható eredeti dokumentumok a kolozsvári zsidó közösség, s annak néhány jeles személyisége, illetve a város kulturális, sport-, kereskedelmi és pénzügyi tevékenységének történetéből fednek fel foszlányokat. A kiállított fényképeken ráismerhetünk a kolozsvári színházak színpadán játszó jeles művészekre, sőt filmcsillagok képét is láthatjuk: Jean Marais-t és Florin Piersicet, akiket a Hét fiú és egy lány című film forgatásakor fényképezett le Andrei Klein. A kiállított tárgyak között vannak kevéssé ismert, nagyon ritka, s más gyűjtők által is áhított darabok.

És, hogy még mire jó egy korabeli képeslap? Például arra, hogy tősgyökeres kolozsváriak is elcsodálkozzanak azon, hogy 1941-ben az akkori Mussolini úton egy szép szálloda állt, amely a Hargita nevet viselte…

A kiállítás 2018. augusztus 26-ig tekinthető meg, szerdától vasárnapig, 10 és 18 óra között. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van