Mária szerepében Tóth Auguszta lép színpadra a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című előadásában
Fotó: Nemzeti Színház/Facebook
A budapesti Nemzeti Színház a magyarság szakrális helyszíneire viszi el évek óta Csíksomlyói passió című előadását, amelyet most a kincses városban láthat augusztus 20-án a közönség.
2022. augusztus 19., 13:382022. augusztus 19., 13:38
2022. augusztus 19., 13:402022. augusztus 19., 13:40
Augusztus 20-án, a magyar államalapítás és Magyarország fővédőszentje, Szent István király tiszteletének ünnepnapján adja elő a budapesti Nemzeti Színház és a Zsuráfszky Zoltán által vezetett Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csíksomlyói passió című előadást Vidnyánszky Attila rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
„A Csíksomlyói passió című előadás a Nemzeti Színház egyik meghatározó produkciója, éppen ezért a 2017-es budapesti kőszínházi bemutató után minden évben ezzel az előadással kezdjük az évadunkat” – idézte a Nemzeti Színház közleménye Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendezőt, a teátrum vezérigazgatóját, aki emlékeztetett arra is, hogy a 2017-es premiert követően ez az előadás a pesti kőszínházból „zarándokútra kelt”, és azóta a magyarság szakrális helyszínein adják elő minden évben.
Ebbe a sorba illeszkedik az idei augusztus 20-i előadás, amely a magyar államalapítás ünnepén lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A teátrum közlése szerint a Nemzeti Színház Csíksomlyói passiója egy olyan új színpadi nyelv megteremtését tűzi ki célul, melyben a bibliai történet 18. századi interpretációja, valamint Szőcs Géza kortárs költői átirata szerves egységet alkot a Berecz András által megszólaltatott vallásos népénekekkel és azzal a néptáncalapú koreográfiával, melyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai adnak elő.
Az előadás ismertetőjében az olvasható, hogy a 18. században Csíksomlyón még élő hagyomány volt, hogy évről évre újabb és újabb iskoladrámákat mutattak be: 1721-től 1787-ig összesen 42 passiójáték került színre.
II. József tiltó rendeleteinek a hatására azonban ez a felekezeti színjátszói gyakorlat fokozatosan megszűnt. A 18. századi iskoladrámák nyelvezete a mai közönség számára is élvezhető, ha azzal a hagyományos népi kultúrával társul, mely a táncházmozgalomnak köszönhetően kelt új életre.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!