A Duna Televízió pénteken 18 órától a Világunk című műsorban Kárpát-medencei sztárokat mutat be. Az erdélyi személyiségek közül színművészek, sportolók sztárrá válása történetének felderítésére vállalkoztak a műsor készítői. A szerkesztők olyan személyeket kerestek fel otthonukban és munkahelyükön, akik Erdélyben születtek, és szülőföldjükön vagy a Kárpát-medence más magyarlakta területein ismertek lettek.
A szatmárnémeti Art Caféban pénteken újra bemutatják Besenyei István Boldog Karácsony című filmjét, az első szatmári játékfilmet. „A film forgatókönyve tizenhárom éve született meg, azonban az akkori technika nem volt alkalmas arra, hogy elkészüljön a film” – mondta el a Krónikának az író-rendező.
Csajkovszkij karácsonyi balettjét mutatják be ma este a kolozsvári magyar operában.
Új koreográfiával, új jelmezekkel és új díszlettel tűzi műsorra ma 18.30 órától a Kolozsvári Állami Magyar Opera P. I. Csajkovszkij Diótörőjét. Az orosz zeneszerző balettműve gyakorta felkerül a kolozsvári dalszínház repertoárjába – tavaly is bemutatták –, az előadást most új köntösben láthatja a közönség.
„A Diótörő talán azért van...
Értékes archeológiai kiállítással várja a látogatókat tegnaptól a szatmárnémeti megyei múzeum. „A tárlat egyedülálló Romániában, ugyanis eddig ez a legnagyobb rézkori temetőfeltárás” – mondta el a kiállítás megnyitóján Cristian Virag a feltárások vezető archeológusa. Az ásatásokat 2003-ban kezdték el, amikor Vállaj és Csanálos között készülőben volt a határátkelő megnyitása.
Médiabefutó 2006: színvonalas show a csíkszeredai döntőn.
Valóban „vitamindús” estét sikerült produkálniuk a Médiabefutó erdélyi tehetségkutató idei döntőjén résztvevőknek. A gála, amelyet ezúttal Csíkszeredában tartottak, mintegy félezer érdeklődőt vonzott a Csíki Játékszín termébe. A színpadon öt óra alatt harminc tehetséges fellépő bizonyította, hogy különböző műfajokban olyasmit tudnak alkotni, amely érdemes arra, hogy...
A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ kiállítótermében december végéig látogatható Tolnay Tibor festőművész kiállítása. Tolnay munkáinak kedvelői a régi város látványában, és a mai erdélyi tájat megörökítő olajképekben is gyönyörködhetnek.
A megyei tanács tulajdonába került a nagyváradi Szabadság filmszínház.
Nagyváradot is érinti az a friss kormányrendelet, amely alapján országszerte 18 mozi kerül önkormányzati tulajdonba. A rendelet alapján a Transilvania mozit a városi, a Szabadság mozit a megyei önkormányzat kapta meg. A Transilvania épületegyüttese, a már nem működő mozi termének kivételével, eddig is a városi tanácshoz tartozott. A Bihar megyei önkormányzat viszont bérlővel együtt...
Egyéves késéssel készül el a nagykárolyi Károlyi-kastély felújítása.
Nagykárolyban a város leghíresebb műemléképületeként ismert Károlyi-kastély felújítása a rendszerváltás óta napirenden van. A munkálatoknak eredményei láthatóak: a kápolnát felújították, az előcsarnok és a lovagterem közötti impozáns faajtót restaurálták, és a napokban illesztik a helyére. A kastély felújítását, a tervek elkészítését, illetve az előcsarnok, kápolna,...
A vatikáni régészek által nemrég feltárt Szent Pál-sír mellett folytatott ásatásokon előkerült a Szent Péter-székesegyház 16. századi átépítésének egyik nagyszabású vázlata is.
A kolozsvári BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszéke pályázatot hirdet romániai általános- és középiskolai magyartanárok számára, Az irodalomtanítás öröméért címmel. A pályázat célja, hogy az irodalomtanítás egyik lényeges elemét jelentő műértelmező munka és a tanítás gyakorlatára történő reflexió írott szövegekké formálódjék, és minél szélesebb körben hozzáférhetővé váljék.
Születésnap évkönyvvel, könyvbemutatóval
A Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) Szentimrei Judit néprajztudós 85. születésnapjára készített 14. Évkönyvét nyújtják át az ünnepeltnek ma 18 órától a KJNT székházában. A néprajztudós munkásságát Gazda Klára méltatja. Ezt követően Tánczos Vilmos ismerteti Gazda László Codex című, a moldvai csángó magyar települések történetéről szóló kiadványát.
Négy est, négy különböző zenei műfaj: folk, dzsessz, rock, karácsonyi énekek. Ezzel a felhozatallal várta a zenekedvelőket a szatmárnémeti Christmas Fest, amelyet december 14–17. között tartottak a partiumi város különböző helyszínein: a Zamfirescu Művelődési Házban, az Aurora Szállóban és a Pannónia Szállóban. „A Christmas Festtel azokat szerettük volna megajándékozni, akik kedvelik a minőségi zenét” – mondja Maria Magdalena Matei,...
Számos kitüntetést adtak át az Erdélyi Magyar Írók Ligája hétvégi rendezvényén.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának közel száz tagja, pártolója és meghívottja vett részt szombaton Kolozsváron az íróliga ötödik alkalommal megrendezett díjátadó gálaestjén. Köszöntőjében Orbán János Dénes elnök és Márkus Barbarossa János kiváló irodalmi megvalósításokat, rendkívüli sikereket hozó időszakként értékelte a leköszönő esztendőt. Lakatos...
Elkészült az Erdélyi Magyar Televízió és Rádió marosvásárhelyi székháza. Nagy Zsolt informatikai miniszter, a Janovics Jenő Alapítvány elnöke elmondta, a Predeal utca 12. szám alatti ingatlant úgy alakították át, illetve bővítették ki, hogy korszerű televízió- és rádióstúdió működhessen benne.
Az erdélyi magyar református gimnáziumok népdal- és zsoltáréneklési versenyét tartották a hétvégén Nagyváradon. A megmérettetés házigazdája a Lórántffy Zsuzsanna Református gimnázium volt, a versenyre az ország nyolc református tanintézetéből érkeztek versenyzők.
Szatmárnémeti színészek előadása rendhagyó környezetben.
Egy váratlan szerelem története operett-dalokkal: Lőrinc Ágnes és Nagy Csongor a szatmárnémeti Art Caféban mutatta be szerdán este legújabb zenés műsorát. A társulat tagjai már több éve rendszeresen tartanak előadásokat a kávézóban, többnyire teltház előtt. Ezúttal is nagyon sokan voltak kíváncsiak az Illúzió a szerelem című zenés produkcióra, a zsúfolt terembe pedig hét óra után...
Nyolc erdélyi és magyarországi szerző legújabb köteteivel ismerkedhet meg a közönség a Kolozsváron ezen a héten zajló irodalmi fesztiválon, amely szombaton díjkiosztó gálaesttel zárul. Az E-MIL és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy által szervezett rendezvénysorozaton vasárnap pedig irodalmi humorest búcsúztatja az évet a XIII Marha Légiója és a Szomszédnéni Produkciós Iroda közreműködésével.
Kriterion-koszorú Jakobovits Miklósnak
Csíkszeredában, a Petőfi utcai Kriterion Házban adják át pénteken Jakobovits Miklós Munkácsy díjas festőművésznek, az erdélyi Barabás Miklós Céh elnökének az idei Kriterion-koszorút. A 17 órakor kezdődő ünnepségen a kitüntetett munkásságát Márton Árpád festőművész és Domokos Géza, a Kriterion Alapítvány elnöke méltatja. A Kriterion Alapítvány az idén 12. alkalommal adja át elismerését. Eddig többek...