A Mokép idén kilép a filmforgalmazás nemzetközi színterére: az állami tulajdonú cég filmforgalmazói tevékenységét Magyarország határain túl, elsőként Erdélyben is folytatni kívánja – tájékoztatott a cég tegnap.
Második alkalommal szervezte meg az Erdélyi Színháztábort Györgyfalván a kolozsvári Váróterem Projekt alternatív színházi társulat. „Hogyan lesz színház azokból az élettapasztalatokból, gondolatokból, érzésekből, amelyek meghatározzák életünket, és identitásunk részei? Hogyan segít a színház abban, hogy mindezeket, tulajdonképpen önmagunkat mélyebben megérthessük?” – ezekre a kérdésekre keresik a választ a résztvevők.
„Az volt a benyomása, hogy átlépett egy határt. A tilalmakhoz amúgy sem igazán tartotta magát Harald Frank, azonban egy határon belül mindig léteztek tilalmak. Most egy tiltott határt lépett át. És már csak abban reménykedett, hogy Pira cigányné nem csupán egy macska volt, aki Pira cigányné alakjában az ő rejtekhelyére lopózott. Harald Frank várt, világos volt számára, hogy várnia kell. Tudta, hogy amit egyszer elűztek, az vagy soha többé nem jön el, vagy...
Magony Zsolt, a Los Angeles-i Bánk bán-előadások társproducere megerősítette, hogy a Los Angeles-i Opera igazgatói bejelentették törölték a négy novemberi Bánk bán-előadást.
Újabb megállapodást kötött a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatban a magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint 11 szakszervezet, köztük a 10 szakszervezetet tömörítő Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa (Közszat).
Harmadik alkalommal alakult át szobrászműteremmé a sepsiszentgyörgyi Erzsébet Park: az egyik sétányon nyolc szobrász dolgozik, a cserefából készülő alkotásokat pedig a városnak adományozzák. Az idei tábor része az 550 éve város Sepsiszentgyörgy című rendezvénysorozatnak, és egyszerűen az 550 címet viseli. Éltes Barna a tábor kurátora lapunknak elmondta, a téma adott, ám minden művész élt alkotói szabadságával és különböző módon közelített az...
Év közben is tartanak majd műhelymunkát a tudásra szomjazóknak a Sepsiszentgyörgyön megszervezett Dzsessz- és Improvizációs Zenei Táborban oktató elismert dzsesszmuzsikusok.
A Marosvásrhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye a 2008-ban bemutatott, majd a 2010/2011-es évadban Nóra reloaded címmel felújított előadással vesz részt a július 20–24-e között 21. alkalommal megszervezett Thealter – Szabad Színházak Nemzetközi Találkozóján, Szegeden.
Tarr Béla A torinói ló című filmjével mesterkurzust tart, Pálfi György a zsűri tagja, Kardos Sándor, Mundruczó Kornél és Szász János legutóbbi munkáiból pedig vetítést tartanak csütörtöktől Wroclawban, Lengyelország legnagyobb nyári filmfesztiválján.
A szervezők szerint idén sokkal nagyobb közönsége volt a fesztiválnak, mint az előző években, sőt úgy vélik, 2011-ben rengeteg fiatal érdeklődött a régizene iránt. „A közönség végig, kitartóan részt vett a rendezvényen, a gyerekprogramokon és a koncerteken is” – mondta Péter Boglárka, a szervezőiroda vezetője. Nagy népszerűségnek örvendett a szombati reneszánsz gyereknap, ahol Kobzos Kiss Tamás és Lukácsházi Győző hangszerbemutatót tartottak.
A két világháború közötti kolozsvári és temesvári fiatal képzőművészek szinte elfeledett munkásságát és az őket tömörítő Bohémia kört bemutató háromnyelvű kiadványt ismertették a kolozsvári Quadro Galériában.
A magyar közmédiában zajló elbocsátásokról közölt terjedelmes elemzést a Welt am Sonntag – számolt be az MTI. A konzervatív német vasárnapi lapban Stefanie Bolzen a Befogni a szájat Magyarországon című cikk bevezetőjében arról írt: Orbán Viktor miniszterelnök minden alkalommal felháborodottan cáfolta azt a vádat, hogy Magyarországon felszámolják a sajtószabadságot.
Vegyesre sikeredett az Aradi Kamaraszínház most lezárult évada, amely jól kezdődött és jól végződött, csak a közepén volt némi leállás – értékelt a Krónikának Tapasztó Ernő művészeti igazgató. A színház volt a tavalyi Interetnikai Színházi Fesztivál házigazdája, és az igazgató szerint igen jók voltak a visszajelzések a rendezvénnyel kapcsolatban, amelyen 2010-ben először díjazták a legjobb előadásokat.
Az elmúlt évadban négy saját produkciót mutatott be a kézdivásárhelyi Városi Színház. Erdély legfiatalabb teátruma második évadját zárta, amelyben 21 településen 54 előadást tartott, ezeket több mint 7000 néző tekintette meg, mondta el a Krónika megkeresésére Kolcsár József művészeti igazgató.
Felméri Cecília Végtelen percek című rövidfilmje meghívást kapott az augusztus 3. és 13. között megrendezendő, 64. locarnói filmfesztiválra. A díjért versenyző filmek listáját szerdán tette közzé a svájci fesztivál.