2011. július 18., 09:032011. július 18., 09:03
Most mégis a közszolgálati médiumok csaknem 600 újságíróját bocsátották el, „véletlenül a bírálókat” – fogalmazott a szerző. A cikkíró szerint a magyar európai uniós elnökség befejeztével a kormányfő megvalósítja mindazt, amit már hónapokkal korábban bejelentett. Budapest – mint írta – nyomást gyakorol a kritikus sajtóra, először a rendkívüli módon vitatott sajtótörvénnyel, most pedig a közszolgálati médiában zajló tömeges elbocsátásokkal. A szerző emlékeztetett arra, hogy a kormány a leépítést a túl magas létszámmal, illetve a takarékoskodás szükségességével indokolta.
Mindezt nem lehet kétségbe vonni – tette hozzá a szerző, utalva arra, hogy Orbán Viktor valamennyi elődje tervezte ugyanezt. Húsz éve ugyanis világos, hogy a régi struktúrákkal nem működnek tovább a dolgok – fogalmazott a cikkíró, ugyanakkor feltűnőnek nevezte, hogy az elbocsátottak között több tucat olyan újságíró van, aki kritikus tudósításaival tűnt ki, megemlítve Mészáros Antóniát, a magyar televízió korábbi műsorvezetőjét. Stefanie Bolzen utalt arra, hogy az év elején „Orbán médiatörvénye” Európa-szerte „címoldalra” került. Ez a törvény most – mint fogalmazott – a magyar sajtót „kiegyensúlyozott tudósításra” kötelezi. A mielőbbi megállapodás érdekében a tervek szerint tegnap folytatódtak az egyeztetések a közmédia átalakításáról és az azzal összefüggő csoportos létszámleépítésről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetői és a közmédia szakszervezeteinek képviselői között; a tárgyalások érdekében a szakszervezetek felfüggesztik a folytatólagos demonstrációjukat – közölte az MTVA vezérigazgatója és a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának (Közszat) elnöke.
„Az egyeztetés témakörei: az elbocsátandók segítését szolgáló segélyalap összege, elosztásának módja; a méltányossági szempontok közös meghatározása, így az idősebb korú és a szociálisan nehéz helyzetben levő munkavállalók elbocsátásának felülvizsgálata” – olvasható a közleményben. Mint írták, a munkáltató képviselője a csoportos létszámleépítésben érintett szakszervezeti tisztségviselőkről egyeztetést ajánlott az érdekvédőknek. A szakszervezetek képviselői kijelentették, hogy a tisztségviselőket érintő kérdésben az egyes szervezetek az illetékesek. Az MTVA vezérigazgatója ugyancsak pénteken tárgyalt Lázár Andrással, a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (PHDSZSZ) elnökével. Böröcz István és Lázár András a közmédia helyzetéről és az érdek-képviseleti konzultáció folytatásáról szóló egyeztetésen kifejezték azon véleményüket, hogy a jelen helyzetben semmiféle demonstráció nem segíti elő sem a tárgyalást, sem az esetleges megállapodást, sem a munkavállalók érdekeit – olvasható a közös közleményben. Az MTVA Kommunikációs Igazgatósága azt közölte: a közmédiarendszer átalakítása, megújítása követeli meg a munkavállalók számának csökkentését, a működés hatékonyabbá tételét.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!