2011. július 19., 09:112011. július 19., 09:11
A fesztivál a magyarországi színházi élet egyik legjelentősebb eseménye, az egyetlen, évente megrendezett nemzetközi színházi találkozó. Az idei rendezvény alcíme U21, ami arra utal, hogy ezúttal a fesztivál középpontjában a fiatalok – a pályakezdők, az utánpótlás, a friss erők, az új kezdeményezések – állnak. „A marosvásárhelyi előadás a jól ismert ibseni szöveg sajátos adaptációja. A Nóra reloaded mindazokhoz szól, akik szeretnek az emberi kapcsolatok működésén elmélkedni. A próbafolyamat alatt az alkotók a mindennapi emberi kapcsolatok velejét, mozgatórugóját keresték. Azokat a problémákat járták körül, hogy miből születnek a barátságok, házasságok: mi működteti ezeket, miért életképesek, és miért nem” – áll az intézmény ismertetőjében. Az akadémiai műhely előadásában Tompa Klára, Bányai Kelemen Barna, Korpos András, Lőrinczi Máthé Rozália és Vass Csaba látható. Az előadás rendezője Patkó Éva, a színpadképet Staicova Karina és Patkó Éva, a jelmezeket László Ildikó tervezte, a koreográfus Luca Kinga volt, a videotechnikáért Pálffy Zsófia felel. Az előadás szerdán este látható a szegedi régi zsinagógában.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!