A szakirányú végzettség hiánya miatt váltaná le a Szatmár megyei prefektus Stier Péter vezérigazgatót a kulturális intézmény éléről. Stier szerint csak a felsőfokú végzettség volt feltétel.
Szántó Szilárd kolozsvári képzőművész az üveg megmunkálásának és festésének egyedi technikáját dolgozta ki, ezzel egykori tanárai és a tágabb értelemben vett szakma érdeklődését is felkeltette. A művész – aki a Kolozsvári Magyar Opera díszlettervezőjeként is dolgozott – anyagi megfontolásból mégis kénytelen volt felhagyni az alkotással, jelenleg honlaptervezéssel és reklámgrafikával foglalkozik.
A magyar irodalom külföldre juttatásával foglalkozó irodalmi ügynökséget alapított Sárközy Bence, a budapesti Magvető Könyvkiadó volt főszerkesztője és Halmos Ádám, a Nyitott Könyvműhely alapító tulajdonosa.
Mintegy 300 résztvevője van a Válaszúton augusztus 7–14. között zajló 20. Nemzetközi mezőségi népzene- és néptánctábornak, tudtuk meg Németh Attilától, a rendezvényt szervező Kallós Zoltán Alapítvány munkatársától. A táborozók zöme természetesen Erdélyből, illetve Magyarországról érkezett, de két tajvani és 5 hongkongi táborozó is érkezett, emellett német, holland, francia, amerikai és angol résztvevők is vannak.
Népzenei koncertek és folklórműsorok sora, zenés-táncos felvonulás, valamint népművészeti vásár kínál szórakozást az augusztus 10. és 14. között tartandó 21. Csángó Fesztiválon Jászberényben.
Átrendezéssel segíti az olvasókat a választásban a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár. Az intézmény vezetősége arról tájékoztatott, hogy egybenyitották a kölcsönző és a tájékoztató részleget, így egy térben több könyvtáros tud segíteni az olvasóknak, a könyveket is „szellősebben”, átláthatóbban tudták elrendezni.
Huszonkettedik alkalommal emlékeztek meg pénteken Kölcsey Ferencről a 221 éve született költő, politikus szülőfalujában, a Szatmár megyei Sződemeteren. A hagyományokhoz híven az augusztus 8-ai születésnaphoz legközelebb eső hétvégén tartották az ünnepséget, melyen idén több százan vettek részt. Megjelent többek között Pásztor Gabriella, Markó Béla miniszterelnök-helyettes oktatásügyi államtanácsosa, valamint Csehi Árpád Szatmár megyei tanácselnök.
Számos újdonsággal készülnek a Kolozsváron és vonzáskörzetében idén 13. alkalommal megrendezendő Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes. Az augusztus 18. és 21. között tartandó rendezvénysorozat keretében a kincses városban első alkalommal kerül sor a Budapesti Égtájak Egyesülettel közösen megvalósított Égtájak Fesztiválra, amely a Kárpát-medencei néptánccsoportok...
Egyelőre nincs fejlemény a Nagybánya ezüstbélyegzőjének múlt heti eltulajdonításával kapcsolatban – jelentette ki a Krónika megkeresésére Gabriela Liahovici, a Máramaros megyei rendőrség szóvivője. Mint arról beszámoltunk, a Máramaros Megyei Történelmi és Archeológiai Múzeumban 2004 óta kiállított, csaknem 650 éves várospecsétet utoljára július 28-án látták az intézmény alkalmazottai. A rendőrség nyomozást indított az ügyben lopás bűntette...
A Kolozs megyei levéltár rendkívül értékes oklevélgyűjteményének korszerű tárolását szeretné biztosítani a Fogadd örökbe a múltad elnevezésű, most induló kampány segítségével az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete. A gyűjtemény a város évszázadokon át elnyert kiváltságleveleit, jogbiztosító okleveleit, iratait tartalmazza, legrégibb eredeti oklevele 1326-ból való, azonban átiratban megtalálható az 1224-es Andreanum is.
Kínai résztvevővel is büszkélkedhet a javában zajló 21. Nemzetközi Kalotaszegi Népzene- és Néptánctábor. A július 31. és augusztus 6. között a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon megszervezett rendezvényre több mint 300 résztvevő jelentkezett, a legtöbben Romániából és Magyarországról, de találkozhatunk francia, dán, argentin tanulni vágyókkal is.
Marian Crişan Morgen című filmjét jelöli Románia a legjobb külföldi film kategóriában a 2012-es Oscar-díjra – derült ki az Országos Filmművészeti Tanács (CNC) csütörtöki közleményéből. A Hatházi András főszereplésével készült alkotást tizenhat film közül választotta ki a kritikusokból és rendezőkből álló, héttagú zsűri. A kategóriában többek között Cristi Puiu Aurora, Călin Netzer Medalia de onoare (Érdemrend) és Bogdan Apetri Periferic...
Várhatóan augusztus 13-án érnek véget Erdély legrégebbi templomának feltárási munkálatai, a Gyulafehérváron feltárt lelet augusztus 20-áig nyitva marad, majd lefedik.
Miután Gyergyószárhegyen népvándorlás kori leleteket tártak fel, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum régészei a Pro Múzeum Egyesülettel közösen a Gyergyói-havasok legmagasabb pontján, a Pricske-tetőn háromszáz éves vámházak maradványait találták meg. Jelenleg Maroshévíz Gyergyó felőli kijáratánál, a Bajkó-patak völgyében a kőkorszakot kutatják. A munkálatokat a Hargita megyei közgyűlés támogatja, és a munkálatokban az ország több...
Brassóba látogat a TIFF-filmkaraván, ahol az idei kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál kiemelkedő alkotásait tekintheti meg a közönség. Augusztus 5. és 7. között két helyszínen is vetítenek majd – a Redut Kulturális Központban, valamint a Tanács téren.
Kapcsolódj ki másként címmel jövő héten hétfőtől péntekig rendhagyó szabadidő-eltöltési lehetőséget kínál a nagykárolyiaknak a helyi művelődési ház. Bogdan Georgescu, az intézmény igazgatójának kezdeményezésére szabadtéri olvasásra és zenehallgatásra invitálják a közönséget.