Továbbra is keresi a rendőrség Nagybánya ellopott pecsétjét

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Egyelőre nincs fejlemény a Nagybánya ezüstbélyegzőjének múlt heti eltulajdonításával kapcsolatban – jelentette ki a Krónika megkeresésére Gabriela Liahovici, a Máramaros megyei rendőrség szóvivője. Mint arról beszámoltunk, a Máramaros Megyei Történelmi és Archeológiai Múzeumban 2004 óta kiállított, csaknem 650 éves várospecsétet utoljára július 28-án látták az intézmény alkalmazottai. A rendőrség nyomozást indított az ügyben lopás bűntette miatt, a helyszínen vizsgálódtak, kihallgatások voltak, valamint létezik már egy gyanúsított kör is.

Zahoránszki Brigitta

2011. augusztus 05., 07:372011. augusztus 05., 07:37

A múzeumban még megtekinthető a pecsét nagyított, bronzból készült mása. Ez alatt helyezkedett el a tárló, amelyben a pecsét volt látható. A nagybányai várospecsét mellett egyébként Felsőbánya városának is ott van a pecsétje, ez utóbbit azonban nem lopták el.

„A múzeum kiállítótermeiben és a raktárakban van betörés elleni riasztóberendezés. Ez a látogatási idő végén, 17 órakor aktiválódik, így feltételezhető, hogy nem éjszaka törtek be, ugyanis a riasztó bármilyen mozgást érzékelt volna” – részletezte Oana Leşiu történelmi részlegvezető. A kiállítótermek nem voltak bekamerázva, csupán betörés és tűzvész elleni riasztóberendezés védi a kiállított műkincseket. A részlegvezető elmondta, hogy az idei évre volt betervezve a kamerák beszerelése, ám pénzhiány miatt még nem sikerült őket beszerezni.

A 7,4 cm-es átmérőjű, gót stílusú, nyolcszögletű ezüspecsét anyagi értéke eltörpül annak felbecsülhetetlen kulturális értéke mellett – állítják a szakértők. Középpontjában Szent István alakja látható, jobb kezében a jogar, bal kezében az országalma a kettős kereszttel. Alatta egy bányabejárat, benne egy bányász és mellette egy vincellér, amely feltehetően a Nagybánya körüli szőlőkre utal. Jelmondata Sigilium de Rivulo Dominarum. Mutuus amor civium optimum est civitatis firmamentum – A polgárság egymás iránti szeretete a város legnagyobb erőssége.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről