Elviekben semmi kifogása nincs az ellen, hogy önállósuljon a magyar tagozat – jelentette ki Emanuiel Simion Petran, a kolozsvári Puck Bábszínház igazgatója.
A kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata a román vezetésű intézmény szemében csupán olyan, mint egy címke, vagy mint a cápa az akváriumban: fel lehet mutatni, hogy létezik, közben semmi joga nincsen.
Gazdag kulturális kínálattal várja közönségét a szerdán kezdődő, péntekig tartó 11. Kolozsvári Magyar Napok. A koronavírus-járvány miatt különleges óvintézkedések és biztonsági előírások mellett, csökkentett programmal tartják meg a rendezvénysorozatot, amelyre lehet már regisztrálni.
Improvizatív előadást mutat be a Szigligeti Színház pénteken a nagyváradi vár nyári színpadán. A Botos Bálint rendezte, Főnixterv című produkció szereplői azt a mozaikot rakosgatják, amely banalitásokból, titkokból, szerelmekből és ami talán ennél is fontosabb: az új élet vágyából rajzolódik ki.
A korábbi évektől eltérően idén csak erdélyi társulatok lépnek fel a szabadtéri Brassói Magyar Színházfesztiválon, amely négynapos lesz, csütörtöktől vasárnapig tart. Toró Tamás főszervező a Krónikának elmondta, annak örülni kell, hogy a járványhelyzet ellenére sikerül megtartani a szemlét.
Teljesen felújítva, gazdagabb berendezéssel várja látogatóit az ország egyetlen szecessziós múzeuma, a nagyváradi Darvas–La Roche-ház. A város szecessziós építészetét bemutatni hivatott intézmény augusztus 20-án nyitja meg kapuit.
Nem tervezte kolozsvári „beszédét” Cristi Puiu neves román rendező, aki bevallása szerint új filmjének bemutatóján nagyon dühös volt.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum szerdán nyitja meg első tárlatát ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház emeleti termeiben. A reNovatio című kiállítás a múzeumban zajló háttérmunkákba, illetve a hároméves „költözés” mindennapjaiba avatja be a látogatót.
A járvány ellenére 45 ezer nézőt csalt a vetítővásznak elé a vasárnap este véget ért Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Életének 73. évében elhunyt Bogdán László József Attila- és Márai Sándor-díjas író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Háromszék napilap főmunkatársa – tudtuk meg a Háromszék napilap szerkesztőségétől.
Néprajzi jellegű kiállítást nyitnak augusztus 11-én Székelyudvarhelyen, ahol Haáz Ferenc Rezső rajztanár, múzeumalapító és etnográfus székelyföldi népviseletekről mintegy 60 éve készült ceruzarajzait és akvarelljeit tekinthetik meg az érdeklődők.
Az ausztrál Babyteeth nyerte a vasárnap este záruló 19. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját és fődíját.
Magyar nyelvű reklámfilmet tett közzé Facebook-oldalán a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). Ebben a zsűri tagjaként Székely Csaba drámaíró beszél a TIFF-nek a magyar és román közösség között betöltött híd-szerepéről.
Sokkolta kolozsvári közönségét Cristi Puiu román rendező, akinek új filmje, a Malmkrog vetítésén kellett köszöntenie a publikumot a TIFF-en, ehelyett hevesen bírálta a hatóságokat a járványügyi intézkedések miatt.
A járványhelyzet alakulását tekintve nem valószínű, hogy egyhamar feloldják a beltéri előadások szervezésére vonatkozó tilalmat – jelentette ki szombaton Gyulafehérváron Bogdan Gheorghiu kulturális miniszter.
Székelyként lett a legjobbnak tartott román színészek egyike. Bár akcentus nélkül beszél románul, ez nem volt mindig így – mesélte Téglás István. A baróti születésű színművész Cristi Puiu Malmkrog című filmjében nyújtott alakítása kapcsán volt a TIFF meghívottja.
Elhunyt Gittai István költő, író, újságíró, a nagyváradi magyar értelmiség egyik meghatározó alakja.
Friss alkotásokkal zajlanak a magyar napok a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idei kiadásán, mely óvintézkedések közepette is garantálja az igazi élményt. A valóságtól elrugaszkodott témájú, sci-finek is beillő Éden története a járvány közepette már-már realitássá változott.