Évente 1,7 milliárd forintot ad a határon túli közösségek fejlesztésére a magyar kormány

Évente 1,7 milliárd forintot ad a határon túli közösségek fejlesztésére a magyar kormány

Az Orbán-kormány a határon túli magyar kultúra ápolása, különösen a határon túli magyar közösségek aktivitásának fejlesztése érdekében évente 1,7 milliárd forinttal támogatja az erdélyi kulturális közösségi mintaprogramot – derült ki a Magyar Közlönyből.

2017. december 30., szombat

MTI-évértékelő: Amerikában a 2017-es esztendő Donald Trumpról szólt

Ha a tavalyi a rejtőzködő választók éve volt az Egyesült Államokban, akkor a most elmúlóban lévő esztendő kétségtelenül Donald Trumpról, az ország 45. elnökéről szólt. Bár nem sikertelen elnök, megítélése ellentmondásos.

MTI-évértékelő: Amerikában a 2017-es esztendő Donald Trumpról szólt
2017. december 28., csütörtök

Forintmilliárdok az Orbán-kormánytól erdélyi magyar egyházaknak, szervezeteknek

Több mint százmillió eurós támogatást folyósít az Orbán-kormány az erdélyi magyar történelmi egyházaknak és számos erdélyi magyar szervezetnek. Az erről szóló kormányhatározatok szerdán jelentek meg a Magyar Közlönyben – adta hírül a Maszol.ro.

Forintmilliárdok az Orbán-kormánytól erdélyi magyar egyházaknak, szervezeteknek
2017. december 28., csütörtök

Palesztin–román diplomáciai konfliktus tört ki Dragnea Jeruzsálemmel kapcsolatos felvetése miatt

A Palesztin Hatóság külügyminisztériuma bekérette Románia diplomáciai képviselőjét, miután Liviu Dragnea felvetette, hogy Románia is ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Palesztin–román diplomáciai konfliktus tört ki Dragnea Jeruzsálemmel kapcsolatos felvetése miatt
2017. december 28., csütörtök

Közel félszázan meghaltak egy kettős öngyilkos merényletben Kabulban

Egy helyi hírügynökség épületénél bekövetkezett támadásban legalább negyvenen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek Afganisztánban – közölte a kabuli belügyminisztérium.
 

Közel félszázan meghaltak egy kettős öngyilkos merényletben Kabulban
2017. december 28., csütörtök

Az orosz elnök szerint terrorcselekmény volt a szentpétervári robbantás

Terrorcselekmény volt a szerda este egy szentpétervári szupermarketben elkövetett robbantás – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szíriából hazatért orosz katonák csütörtöki moszkvai kitüntetési ünnepségén.

Az orosz elnök szerint terrorcselekmény volt a szentpétervári robbantás
2017. december 27., szerda

Házi készítésű pokolgép robbant egy szentpétervári bevásárlóközpontban

Tízen megsérültek a szentpétervári Gigant Hall bevásárlóközpont egyik üzlethelyiségében szerdán bekövetkezett robbanásban, amelyet a hatóságok szerint házilagos készítésű pokolgép okozott.
 

Házi készítésű pokolgép robbant egy szentpétervári bevásárlóközpontban
2017. december 27., szerda

Számos európai államot megfenyegetett az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam egy videoüzenetben terrortámadás elkövetésével fenyegette meg több európai és tengeren túli ország mellett Belgiumot – közölte a La Libre Belgique című belga napilap szerdán.

Számos európai államot megfenyegetett az Iszlám Állam
2017. december 27., szerda

Már Szerbiában is szedi halálos áldozatait a kanyaró

Szerbiában egyre jobban terjed a kanyaró, és szerdán már halálos áldozata is lett a járványnak, Belgrádban egy húszéves férfi halt bele a betegség okozta szövődményekbe – közölte értesülését a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Már Szerbiában is szedi halálos áldozatait a kanyaró
2017. december 27., szerda

Több ezer rendőrt vezényel ki a spanyol kormány Katalóniából

Több ezer rendőr Katalóniából történő kivonását rendelte el a spanyol központi kormány. A rendfenntartókat még szeptember végén vezényelték az északkelet-spanyolországi térségbe a katalán függetlenségi népszavazás miatt. 

Több ezer rendőrt vezényel ki a spanyol kormány Katalóniából
2017. december 25., hétfő

Többen meghaltak, amikor gyalogos aluljáróba hajtott egy busz Moszkvában

Legkevesebb öten életüket vesztették, tizenöten pedig megsérültek, amikor egy autóbusz felszaladt a járdára, majd onnan lehajtott egy metróállomás gyalogos aluljárójába hétfőn Moszkvában.

Többen meghaltak, amikor gyalogos aluljáróba hajtott egy busz Moszkvában
2017. december 25., hétfő

Tűzveszélyes anyagot helyezett el a CDU központjánál, majd belehajtott az SPD székházába egy férfi Berlinben

Tűzveszélyes anyagokkal teli táskát helyezett el egy férfi a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) berlini székházánál, majd autójával belehajtott a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) székházába – közölte hétfőn a német főváros rendőrsége.

Tűzveszélyes anyagot helyezett el a CDU központjánál, majd belehajtott az SPD székházába egy férfi Berlinben
2017. december 25., hétfő

Idén szerényebben zajlott az éjféli mise Betlehemben

Idén viszonylag kevesen voltak az éjféli misén Betlehemben az esős, hideg idő és az utóbbi hetek zavargásai miatt – jelentette hétfő reggel a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Idén szerényebben zajlott az éjféli mise Betlehemben
2017. december 25., hétfő

Ferenc pápa szenteste: senki se érezze, hogy ezen a földön nincsen számára hely

A szent család menekülését a mai világban otthonukat és hazájukat elhagyni kényszerülő milliókéval hasonlította össze Ferenc pápa szenteste mondott homíliájában a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén.

Ferenc pápa szenteste: senki se érezze, hogy ezen a földön nincsen számára hely
2017. december 24., vasárnap

Hazatérése engedélyezésére szólította Madridot a leváltott katalán elnök

Carles Puigdemont, Katalónia Brüsszelben tartózkodó leváltott elnöke szombaton felszólította a spanyol kormányt, engedje vissza idejében hazájába, hogy részt vehessen a katalán tartományi parlament január 23-i alakuló ülésén.
 

Hazatérése engedélyezésére szólította Madridot a leváltott katalán elnök
2017. december 23., szombat

Biztonsági intézkedésekkel készülnek karácsonyra a Vatikánban

Szokás szerint Ferenc pápa vezeti a karácsonyi egyházi eseményeket a biztonsági gyűrű övezte Vatikánban, ahova hívők és turisták tízezreit várják a következő napokban. Az ünnepeken Ferenc pápa nem feledkezik meg a szegények segítéséről sem.

Biztonsági intézkedésekkel készülnek karácsonyra a Vatikánban
2017. december 23., szombat

Orbán: nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük

Az idei év történelmi feladat elé állította az európai országokat, meg kell védeni a keresztény kultúrát – emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők szombati számában megjelent írásában.

Orbán: nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük
2017. december 22., péntek

Putyin: agresszív a Romániát is érintő új amerikai nemzetbiztonsági stratégia

Agresszívnak minősítette az amerikai nemzetbiztonsági stratégiát Vlagyimir Putyin elnök pénteken az orosz védelmi minisztérium kibővített kollégiumának ülésén. A tanácskozáson a tárcavezető, Szergej Sojgu bejelentette a szíriai csapatkivonás befejezését.

Putyin: agresszív a Romániát is érintő új amerikai nemzetbiztonsági stratégia