Londoni látogatása után Párizsba érkezett szerdán este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki az Elysée Palotában Emmanuel Macron francia elnök mellett Olaf Scholz német kancellárral is tárgyalt.
Az Egyesült Államok már több tucat partnerországgal osztotta meg információit a múlt héten amerikai felségvizek fölött megsemmisített kínai hírszerző léggömbről, amelynek maradványait folyamatosan elemzik.
A szlovák diplomácia első embere, Rastislav Kácer durván hazudik, tudatosan félrevezető kijelentéseket tesz és szlovák területek megszerzésének szándékával vádolta meg Magyarországot – ezt Igor Matovic volt szlovák kormányfő, az OĄaNO párt v
Harci repülőgépeket kért Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől szerdai londoni beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint London vizsgálja a kérés teljesíthetőségét, de csakis hossz
Erős jelek utalnak arra, hogy maga Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak – k
Az Európai Unió tovább szigorítja az Oroszországgal szembeni szankciókat az Ukrajna elleni orosz támadás első évfordulóján – mondta Olaf Scholz német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Recep Tayyip Erdogan szerdán a dél-törökországi Kahramanmarasban közölte, hogy 8574-re emelkedett a hétfői földrengéssorozat törökországi halálos áldozatainak száma.
Londonba látogat szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki egyebek mellett az ukrán katonáknak nyújtott nagy-britanniai kiképzési program jelentős bővítéséről tárgyal Rishi Sunak brit miniszterelnökkel – közölte szerda délelőtt Sunak hivatala.
Ukrajna száznál is több régebbi, Leopard 1 A5 típusú német harckocsit kap európai országoktól – jelentette be kedden Kijevben Boris Pistorius német védelmi miniszter.
Folyamatosan nő a hétfő hajnali törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma, a szerda délelőtti összesítések szerint megközelítette a 9500-at, míg a sérülteké a 40 ezret.
Közös cselekvésre sürgette a politikai erőket az Egyesült Államok előtt álló feladatok megoldásában Joe Biden amerikai elnök a kongresszusban kedden elmondott évértékelő beszédében, amelynek nagy részében kormányzatának intézkedéseit ecsetelte.
A magyar és a román mentőegységeknek egyaránt sikerült életet menteniük kedden a pusztító földrengés sújtotta Törökországban.
Nem hagyta szó nélkül Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, hogy a székely zászló közintézményeken történő használatának tiltását kifogásoló bejegyzése miatt a román külügyminisztérium bekérette Magy.
Pornót nézett a telefonján a Koszovóról szóló parlamenti ülésen a múlt héten, ezért kedden lemondott képviselői mandátumáról egy szocialista politikus Szerbiában.
Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi televíziós beszédében három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a hétfői földrengések sújtotta tíz dél- és délkelet-törökországi tartományban.
Nagy többséggel megszavazta az ukrán parlament kedden, hogy újabb 90 nappal meghosszabbítják az országban a hadiállapotot.
Kiképzési gyakorlatot tartanak Varsóban az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszerekkel - közölte kedden Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter, aki szerint a művelet célja az elrettentés.
Mintegy nyolcmillióan menekültek el Ukrajnából azóta, hogy Oroszország csaknem egy évvel ezelőtt támadást indított az ország ellen – mondta el Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkár-helyettese.