„Szárnyakat” kért Londonban az ukrán elnök, a britek már nem zárkóznak el a harci gépek átadásától

Zelenszkij beszédet mondott a brit parlament legősibb épületében, az 1097-ben emelt Westminster Hallban •  Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Zelenszkij beszédet mondott a brit parlament legősibb épületében, az 1097-ben emelt Westminster Hallban

Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Harci repülőgépeket kért Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől szerdai londoni beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint London vizsgálja a kérés teljesíthetőségét, de csakis hosszú távú lehetőségként, mert Ukrajnának most rövid távon hozzáférhető kapacitásokra van a legnagyobb szüksége.

MTI

2023. február 08., 20:112023. február 08., 20:11

2023. február 08., 21:032023. február 08., 21:03

Zelenszkij, aki előre be nem jelentett látogatásra érkezett a brit fővárosba, először Rishi Sunak miniszterelnökkel tárgyalt a Downing Streeten. Az ukrán elnököt délután fogadta a brit uralkodó is. Sunak hivatalának tájékoztatása szerint a brit kormányfő az ukrán katonáknak nyújtott, hónapok óta zajló brit kiképzési program jelentős bővítését ajánlotta fel Zelenszkijnek, kiterjesztve ezt a programot az ukrán légierő pilótáira és a tengerészgyalogságra.

Zelenszkij ezután beszédet mondott a brit parlament legősibb épületében, az 1097-ben emelt Westminster Hallban a törvényhozás két kamarája, az alsóház és a Lordok Háza tagjai, valamint a brit kormány képviselői előtt.

Beszédében az ukrán elnök arra kérte a nyugati szövetségeseket, hogy szállítsanak Ukrajnának korszerű harci repülőgépeket. A kérést azzal nyomatékosította, hogy átnyújtotta az ukrán légierő egyik kiemelkedően sikeres aktív harci pilótájának sisakját Sir Lindsay Hoyle-nak, a londoni alsóház elnökének. A sisakon látható kézírásos, ukrán nyelvű üzenet szerint Ukrajnának „szárnyakra van szüksége” szabadságának megvédéséhez.

Volodimir Zelenszkij beszédében is úgy fogalmazott, hogy Ukrajna harci repülőgépek formájában „szárnyakat kér” szabadságának védelméhez. Az ukrán elnök felszólalása végén egyértelmű utalást tett arra, hogy Nagy-Britanniától is szeretne katonai repülőgépeket kapni. „Azzal távozom a parlamentből, hogy előre is köszönöm az ütőképes angol repülőgépeket” – zárta hangos ovációval fogadott beszédét Volodimir Zelenszkij.

Zelenszkijt Rishi Sunak miniszterelnök fogadta a repülőtéren •  Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij Galéria

Zelenszkijt Rishi Sunak miniszterelnök fogadta a repülőtéren

Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

A Downing Street szóvivője alig egy hete még gyakorlatilag kizárta katonai repülőgépek szállítását az ukrán légierőnek. Akkori tájékoztatóján a londoni miniszterelnöki hivatal illetékese úgy nyilatkozott, hogy a brit királyi légierő, illetve a haditengerészet kötelekében hadrendbe állított Typhoon és F-35-ös harci repülőgépek technológiája rendkívül fejlett, és hosszú képzés szükséges működtetésük elsajátításához, ezért a brit kormány „nem tartja praktikus megoldásnak” e harci repülőgépek átadását Ukrajnának.

A Downing Street szerdán, az ukrán elnök beszédére reagálva megismételte, hogy a harci repülőgépek nagyon bonyolult katonai felszerelések, és hozzátette, hogy a brit pilóták kiképzése öt évet vesz igénybe.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője elmondta: Rishi Sunak miniszterelnök megbízta Ben Wallace védelmi minisztert annak megvizsgálásával, hogy Nagy-Britannia milyen repülőgépeket tudna átadni Ukrajnának. Sunak szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez csak hosszú távú megoldásként jöhet szóba, és Ukrajnának most rövid távon elérhető védelmi kapacitások megszerzésére van a legnagyobb szüksége. London a Downing Street szerdai beszámolója szerint azt felajánlotta Zelenszkijnek, hogy az ukrán katonáknak tartott kiképzési program hosszabb távra szóló részeként NATO-szabványoknak megfelelő, fejlett technológiájú harci repülőgépek üzemeltetésére nyújt képzést ukrán pilótáknak.

A beszámoló megfogalmazása szerint ennek célja az, hogy az ukrán vadászpilóták a távolabbi jövőben is védelmezni tudják Ukrajna légterét. A brit kormány eddigi legjelentősebb fegyverszállítási vállalása az a bejelentés volt, hogy Ukrajna tizennégy Challenger 2 harckocsit és hozzávetőleg harminc AS90 önjáró löveget kap Nagy-Britanniától. A Downing Street szóvivője szerdai állásfoglalásában ezeket az eszközöket is a rövid távon szállítható kapacitások között említette. A brit hadsereg szakértői már megkezdték az ukrán katonák kiképzését e két páncélozott harceszköz működtetésére.

Az ukrán elnököt délután fogadta III. Károly brit uralkodó is •  Fotó: Ukrán elnöki hivatal Galéria

Az ukrán elnököt délután fogadta III. Károly brit uralkodó is

Fotó: Ukrán elnöki hivatal

A Downing Street szerdai tájékoztatása szerint Nagy-Britannia felajánlotta Ukrajnának, hogy bevonja a kiképzési programba az ukrán tengerészgyalogságot is. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint ez annak a programnak a kiegészítése lenne, amelynek alapján Nagy-Britannia az utóbbi hat hónapban tízezer ukrán katona harckészségét fejlesztette. Ebben a brit kiképzési programban az idén további húszezer ukrán katona vesz részt.
A Downing Street szerdai tájékoztatása szerint Nagy-Britannia hosszabb hatótávolságú eszközöket is felajánlott Ukrajnának. Rishi Sunak szóvivője nem részletezte, hogy ez milyen típusú katonai felszerelés szállítását jelenti. Kijelentette ugyanakkor: a cél az ukrán frontvonalakra nehezedő nyomás enyhítése mellett az, hogy Oroszország ne tudja folyamatosan támadni a kritikus fontosságú ukrán civil infrastrukturális létesítményeket.

Volodimir Zelenszkijt szerda délután a londoni Buckingham-palotában audiencián fogadta III. Károly király. Az udvar a protokollnak megfelelően nem hozott nyilvánosságra részleteket a találkozón elhangzottakról, de Zelenszkij előzetesen elmondta: kifejezi háláját Károlynak, amiért a brit uralkodó már trónörökösként is támogatta Ukrajnát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek
2025. augusztus 17., vasárnap

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül

Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül