Óráról órára többet tud meg Washington a lelőtt kínai kémléggömbről, meg is osztja az információt a szövetségeseivel

•  Fotó: Facebook/U. S. Navy

Fotó: Facebook/U. S. Navy

Az Egyesült Államok már több tucat partnerországgal osztotta meg információit a múlt héten amerikai felségvizek fölött megsemmisített kínai hírszerző léggömbről, amelynek maradványait folyamatosan elemzik - közölte az amerikai külügyminiszter szerdán, miután Washingtonban tárgyalt a NATO főtitkárával.

MTI

2023. február 09., 07:542023. február 09., 07:54

Antony Blinken úgy fogalmazott, hogy „óráról órára” egyre többet tudnak meg a kínai eszközről, és a kinyert információkat eljuttatják a szövetségesekhez világszerte, valamint az amerikai kongresszussal is megosztják.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, hogy bevett kínai gyakorlatról van szó, és tisztában kell lenni Kína hírszerző tevékenységének állandó kockázatával.

Pat Ryder, a Pentagon szóvivője szintén szerdán arról beszélt, hogy évek óta zajlik a hírszerző léggömbökre épülő kínai program.

A védelmi minisztérium vezető tisztségviselője azt mondta, hogy az amerikai hatóságoknak négy korábbi esetről van tudomásuk, amikor Kínából származó hírszerző eszköz belépett az amerikai légtérbe, háromról az előző, Donald Trump vezette adminisztráció idején, egyről pedig már a mostani, Joe Biden irányította kormányzat alatt.

A Donald Trump vezette Fehér Ház egykori illetékesei tagadják, hogy tudomásuk lenne ilyen esetekről.

A Pentagon szóvivőjének állítása szerint a kínai hírszerző program a világ sok régióját érinti, köztük Latin- és Dél-Amerikát, Délkelet- és Kelet-Ázsiát, valamint Európát is.

Az Egyesült Államok légiereje múlt szombaton az ország keleti partvidéke, Dél-Karolina állam közelében, a tenger felett rakétával semmisítette meg a megfigyelő légieszközt, amelynek darabjait nagy területről katonai búvárok segítségével gyűjtik össze és vizsgálják. A hírszerző léggömb egy héttel korábban Alaszkánál érte el az amerikai légteret, és átszelte az Egyesült Államok területét délkeleti irányban.

A kínai kormány túlreagálásnak nevezte az amerikai intézkedést, és kitart állítása mellett, miszerint civil légi járműről van szó. A kínai külügyminisztérium szóvivője kedden azt követelte, hogy az Egyesült Államok adja át a lelőtt eszköz maradványait, mert azok Kínát illetik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

A holland állam 5,7 millió eurós kártérítésre készül az ellopott dák műkincsek ügyében

A holland kormány 5,7 millió eurós céltartalékot különített el az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért járó esetleges kártérítés kifizetésére – írja a holland kulturális minisztérium közleményére hivatkozva az AFP.

A holland állam 5,7 millió eurós kártérítésre készül az ellopott dák műkincsek ügyében
2025. május 30., péntek

Parajdi bányakatasztrófa: a magyar katasztrófavédelem felajánlotta a segítségét

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.

Parajdi bányakatasztrófa: a magyar katasztrófavédelem felajánlotta a segítségét
2025. május 30., péntek

Trump megbízottja szerint jogos Moszkva aggodalma a NATO további keleti bővítése miatt

Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.

Trump megbízottja szerint jogos Moszkva aggodalma a NATO további keleti bővítése miatt
2025. május 30., péntek

Megfellebbezi a Trump-kormányzat a vámokat felfüggesztő bírósági ítéletet

Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.

Megfellebbezi a Trump-kormányzat a vámokat felfüggesztő bírósági ítéletet
2025. május 30., péntek

Izrael elfogadta az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem túl lelkes

Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.

Izrael elfogadta az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem túl lelkes
2025. május 30., péntek

Orbán Viktor: Parajd része a magyar nemzettudatnak, minden támogatást megadunk ott és a háromszéki árvízkárosultaknak is

Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors

Orbán Viktor: Parajd része a magyar nemzettudatnak, minden támogatást megadunk ott és a háromszéki árvízkárosultaknak is
2025. május 30., péntek

Zelenszkij: Moszkva megtévesztő akciója a tűzszüneti feltételek bemutatásának halogatása

Oroszország „újabb megtévesztő akciót” hajt végre azzal, hogy nem adta át a béke rendezésére vonatkozó javaslatát a Moszkva és Kijev közötti esetleges találkozó előtt – jelentette kiVolodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.

Zelenszkij: Moszkva megtévesztő akciója a tűzszüneti feltételek bemutatásának halogatása
2025. május 29., csütörtök

Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből

Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.

Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből
2025. május 29., csütörtök

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos

Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos
2025. május 29., csütörtök

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak

Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak